Itt ülök a fa bungalónk erkélyén, a laptoppal az ölemben, hallgatom a tenger hullámzását és a gekkók énekét. Nagyon ügyesek vagyunk, mert szuper helyre foglaltunk szállást a Booking-on. Messze van a város dübörgő zajától, csend van, nyugalom és paradicsomi szépség. Egy hegyoldalon vannak a bungalók, fákkal, sűrű növényzettel és sziklákkal övezve. Sihanoukville a legnagyobb tengerparti üdülőhely Kambodzsában, de a neve hangzása alapján lehetne akár Kanadában is. Az elején nem sikerült megjegyezni a város nevét, nem tudom miért tűnt olyan nehéznek, SiskaMiskának becéztük el. Egy hetet töltünk itt, az elején még azt gondoltuk, hogy majd elmegyünk egy hajó túrára, vagy szigetről szigetre ugrálunk, bejárjuk a szomszédos nemzeti parkot, de végül nem így lett, hét csodálatosan csendes napot töltöttünk itt. Első három éjszaka a hegytetőn aludtunk kőházikóban, az erkélyről a tenger pici részét lehetett csak látni, majd leköltöztünk a hegyoldali fa bungalóba, ami a legszebb kilátással rendelkező szerintem, az erkélye párhuzamos a tengerrel és amikor reggel felkeltem, csak fel kellett emelnem a fejem, hogy kinézzek az ágy végében lévő ablakon. Utolsó éjszakára leköltöztünk a közvetlen tengerparti bungalóba, ami óriási, a tető fából és pálmalevelekből készült, mint a hegyié, viszont itt már kő padló és óriási tér fogadott minket. A bungalókhoz tartozik egy étterem és a legtündéribb személyzet, egy mindenes lány (manager, szakács, pincér, recepciós), egy szakács néni, egy tuk tuk sofőr /takarító és egy-két lusta fiú:). A reggelinél lévő apró fiú mindig elmondja nekünk, hogy mennyire fáradt, miután arrébb pakol 1 db bögrét és lesöpör egy asztalt. A többi fiút pedig rendszeresen lent látjuk a parton szunyókálni. Csak a csaj pörög szerintünk, neki csillagos ötös jár. Állandóan csinál valamit, vagy rohan, de soha sem ideges, olyan nyugodt és mosolygós.

Minden egyes nap Kambodzsai Curry-t eszem ebédre rákkal, egyszerűen nem tudok betelni vele. Kókusztejben főtt rákok, répa, krumpli, padlizsán, csillag ánizzsal és citromfűvel ízesítve. Délután három felé megyünk fel enni, a lányka már tudja, hogy étlapot sem kell hoznia, 10 perc múlva érkezik a gőzölgő curry, mellette a felaprított chili paprika, amit imádok. Nem csak a csípőssége miatt, hanem az isteni íze miatt, olyan ropogós és füstös. Este ugyancsak az étteremben eszünk, vagy bemegyünk tuk tukkal a városba. Egy „francia” éttermet is kipróbáltunk, amit a Lonely Planet istenített. Koreai BBQ-t és tengeri ételeket ettünk. Szuper, mert te magadnak grillezed meg a rákot, húst, tintahalat. Egyszer Londonban kipróbáltuk már barátokkal, nagyon jópofa, hogy nem csak eszel, de részt veszel a főzésben is.

Házi állataink is vannak, de az Univerzum volt annyira kegyes, hogy fokozatosan mutatta csak be őket. Ugyebár gekkók mindenhol vannak, ők szerintem édesek, csak elég hangosak.  Aznap mikor leköltöztünk a bungalóba, Melinda az ágyon üldögélt éppen, amikor egy rágcsáló, patkány kinézetű valami végigszaladt a gerendákon. Én erről a jelentről szerencsére lemaradtam. Nem baj, nemsokára kaptam én is egyet. Azért felvettem volna az arckifejezésemet, amikor éppen pisiléshez készülve egyszer csak felnézek és szembetalálom magamat egy rohadt nagy piros pöttyös gyíkkal. Hát azért erre nem számítottam, szép nyugodtan koktélozgattunk (amúgy 9 Dollár 1l Bacardi Gold!) és beszélgettünk az erkélyen már órák óta, amikor én bementem, már sötét volt. Ez meg ott pihen. Az első sokk után riasztottam Melindát, majd ő riasztotta az egyik lusta fiút, hogy jöjjön, tegyen valamit, mert ez itt nem maradhat. Ő jött is egy bottal és mosolyogva ütögette a kezében, hogy majd ő elintézni, majd mi könyörgünk neki, hogy na azért félünk, meg kergesse el innen, de ne merje bántani, hiszen csak egy szegény élőlény. Ő persze megdöbbenve mondja, hogy esze ágában sincs megölni (végül is ez a buddhistáknál nem szokás). A bottal csapkodott egy kettőt, mire a „gyík” szép komótosan arrébb ment. Hú ezt megúsztuk! Kb. 1 órára, mert éppen egy vicces téma közepette, látom, hogy Melinda arcára rémület ül és elkezd hátrálni és szól, hogy mentesem én is magamat. A gyík, amúgy Béla a neve, kijött a verandára és mászik a gerendán, de nem egyedül, hozta a mamáját is. ÁÁÁÁÁ! Szerencsére van az ágy felett szúnyogháló, amit nagyon gondosan betűrögettünk, hogy Béla és a Mamája, vagy valamelyik rokon ne rajtunk közlekedjen éjszaka. Egyébként, tökre féltek tőlünk, csak a fényre jöttek. Én hihetetlen gyorsasággal derítettem ki a google segítségével, hogy ezek Tokke Gekkók és nem valószínű, hogy megesznek minket. Azt azért megtanultam, hogy ha megharap, akkor nem fog elengedni, így víz alá kell tartani, vagy meghajszárítózni. Azt már nem mertem Melindának elárulni, hogy néha ráveti magát a prédára, leugrik a plafonról is akár:). A második két éjszakán már tudtuk a menetet, villany felolt a teraszon, ezzel kicsaljuk őket, mi pedig gyorsan bebújunk a szúnyogháló biztonságába. Az ablakon keresztül azért tegnap éjszaka arra ébredtem, hogy az egyik nagy vadászásban van és tanúja voltam, ahogy ugrált és fejjel lefelé falatozott valami fekete bogarat. A harmadik állat élmény csak egy béka volt, de mivel már beparáztattak minket, hogy néha a fejedre ugrik, Melinda a bottal a kezében (amit ugyebár magunkhoz vettünk a gyíkos incidens után) és egy törölközővel a fején elkergette, őt nem láttuk ezután. Őszintén szólva, én tulajdonképpen hálás vagyok, hogy láthattam Bélát, mert annyira szép a mintája, azért pedig még inkább, hogy nem egy óriás pók, kígyó, vagy skorpió volt a szobában. Attól nagyon kikészültem volnaJ! Bár egyre edzettebbek vagyunk, hiszen Peruban még a szúnyogháló alatt sem mertünk aludni, annyira féltünk, én a madárpókoktól, Melinda pedig attól, hogy felfal engem egy anakondaJ. Azzal nyugtattuk magunkat, hogy ez a kaland kellett ahhoz, hogy picit felkészüljünk Laoszra.  Ott ugyanis az a tervünk, hogy részt veszünk a Gibbon Experience nevű dolgon (keress rá a neten), ahol a dzsungelben, óriási fák tetején,nyitott  fa „házakban” alszol és a fák között kötélpályán közlekedsz.  Remélem be merjük majd vállalni!:)

A város egy teljesen más világ. Itt a parton olyan nyugalom van, nézem a sziklákat, ahogyan a víz mossa őket és azon kapom magamat, hogy olyan dolgokon gondolkozom, amin otthon soha nem lett volna időm, sőt eszembe sem jutott volna. Persze akkor teljesen más volt az éltem, a munka foglalta le a gondolataim 80%-át, a maradékot pedig a mindennapi élet. Hát igen, itt mindenre van idő, még ha néha meg is tréfál az egóm és azt akarja elhitetni, hogy nincs és állandóan rohanni kell, mert szállást kell foglalni, meg tervezgetni stb. Most ne utáljatok, tényleg itt is képes az ember bestresszelni magát és ezzel nem voltam egyedül. Persze ahogyan egyre többet látok, egyre jobban érzem, hogy milyen szerencsés vagyok és a barátaim, ismerőseim is milyen szerencsések, még ha a hónap végére néha el is fogy az a fizetés. Budapest Kambodzsához képest egy Svájc.

Bementünk vacsorázni a városba, ahol a tengerparton késő este szaladgálnak a gyerekek (5 évestől 14 évesig) és petárdát, lampiont, karkötőt árulnak. Az anyukák a karjukban tartják az egy két éves gyerekeket és pénzt kéregetnek az asztalok között. A kisfiú elkérni a maradék ételt, vagy italt. Több helyen olvastuk, hogy ne bátorítsuk azzal ezeket a gyerekeket, hogy pénzt vagy ételt adunk nekik, mert ezzel csak azt érjük el, hogy ne járjanak iskolába, mert anélkül is boldogulnak. Ezt azért rendkívül nehéz betartani, hiszen a szíved szakad meg értük, természetesen segíteni akarsz. Másrészt ezek a gyerekek sokszor egy banda tagjai és nem sokat látnak abból, amit kapnak a turistáktól. Azt mondják, hogy sok szociális munkás dolgozik erre, bízzuk rájuk ezt a témát. Hát nem tudom. Egy biztos, Kambodzsában nagy szükség van a segítségre, mert óriási a szegénység.  A legelkeserítőbb számomra az, ahogyan látom a fiatal lányokat (és lányoknak kinéző fiúkat) a parton üldögélni este, hogy felszedjék valamelyik öregedő vagy lepukkant turistát. Ebből meg tudnak élni, megkeresnek napi 20 Dollárt is, míg normális munkával max. havi 80 Dollárt. De mi lesz velük 30 felett? Mindig lesznek szebb és fiatalabb lányok. Annyira kedves emberek, de mégis attól félek, hogy teljesen be fogja őket szippantani a bűnözés. A vacsoránál tegnap este a pincér két szót nem beszélt angolul, de azért azt elmutogatta, hogy akarunk-e füvet. Aztán ki tudja mi mindent lehetett volna még az „étlapról” választani, ha érdeklődést mutatunk. A körülöttünk lévő asztaloknál a fiatalok csendes szívták a spanglikat, néha gyanúsan körbenézve, nehogy lecsapjon rájuk a rendőrség. Állítólag nem jár halál büntetés, csak pénz bírság és gyakran a dealerek is beépített emberek, pont ők húznak csőbe. Mindenetre mi nem szeretnénk egy Bangkok Hilton lakosztályt:).

Az egyik petárda árus lány akit tegnap láttam, már 18 körül lehetett és annyira ártatlannak tűnt, ahogyan azt figyelte ahogyan a turisták a tengerparton, a homokban lévő fotelekben szürcsölgették a koktéljukat és közben az Iphone-jukat nyomogatták. Mert mindenhol van wifi és nem tudjuk letenni a telefont… Hihetetlen! Néha nekem is emlékeztetnem kell magamat, hogy egy csodaszép tengerparton vagyok, nem pedig egy virtuális térben. Vajon mi járhatott a lány fejében, csak érdeklődött, vagy csodált minket és elképzelte, hogy milyen fantasztikus életünk lehet? Nem hiszem, hogy ő túl sűrűn tölt el egy délutánt a tengerparton koktélt szürcsölgetve. Az itt látott emberek és sorsok minden nap megerősítenek abban, hogy fogalmunk sincs milyen jó dolgunk van. Például emberek ülnek a csodaszép autóikban és házaikban, és arra panaszkodnak, hogy nincs pénzük, mert nem tudnak szebbet venni. Vagy nem tudnak csak belföldre utazni a nyáron. Vagy olyan nehéz az élet, mert nem tudnak megvenni egy Ipad-et. Ébresztő!!:) Nekem is magamba kellett néznem és helyre tennem egy két dolgot. Talán könnyebb, hogy én látom ezt a saját szememmel, de arra kérlek titeket is, hogy gondoljátok át, hogy mitek van és legyetek nagyon hálásak érte. Az élet szép és még annál is szebb lehet, ha hálás vagy azért, amid van! Én ezúton köszönöm a családomnak és a barátaimnak, hogy vannak nekem, nagyon szeretem őket és hálás vagyok nekik!!!:))))) Sok puszi!

Hello Paradise, Hello Nightmare

I am sitting on the terrace of our bungalow, overlooking the water, writing on my laptop, listening to the roaring of the ocean. We did an excellent job, booking this bungalow on Booking.com. It’s quiet a distance from the buzz of the city, it’s peaceful. The bungalows are located on the hillside, surrounded by rocks and a lush garden. Sihanoukville is the major seaside resort in Cambodia. Doesn’t it sound like a city in Canada? We are spending a week here. In the beginning we thought we will do boat tours, maybe island hopping or visit the national park close by, but we didn’t go anywhere.  We spent 7 amazing days here. The first three nights we slept on the top of the hill in a stone bungalow, then moved down to our amazing sea view wooden bungalow and then to the seaside one. The wooden bungalow was the best, with a terrace facing the ocean and I just had to lift my head from the bed to see the water through the window. There is a nice restaurant here where we eat our Cambodian Curry. Everyday. It’s with shrimps, potatoes, carrots, egg plant, coconut milk and spices. I just can’t get bored of it. The girl who is the manager / waiter / receptionist here, brings it to us in 10 minutes, with the chillies on the side. She does everything here and she is always running, but always has a calm smile on her face. The rest of the staff is an old lady, a cook and many lazy boys. We always laugh at one of the guys here, who is with us at breakfast and always complains about how tired he is after moving one mug and cleaning one tableJ. He is really sweet though. He can say Köszönöm (Thank you in Hungarian). We see many of the other guys sleeping by the sea in the afternoon.

Sometimes we eat dinner here, but also go in town with a tuk tuk or go to another restaurant on the hill. Lonely Planet was admiring this French restaurant, where we had Korean BBQ:) and a seafood plate. You BBQ the prawns, squids and beef yourself, it’s really cool. I once had it in London before.

We also have our own pets in our room, but the Universe was kind enough to introduce them only step by step. There are tons of geckos, but they are really cute, just loud. The day we moved down to the hillside bungalow Melinda was sitting on the bed and when she looked up she saw a rat walking on the beams. I fortunately missed this scene. (Though woke up to enormous noise the last night, as rats or mice were running above our bed. They live in the roofs:).)

Soon I also was fortunate to meet a pet, as I was going to the restroom. I look up and there it is a giant lizard or gecko, which has red dots and has a head of a dinosaur. This is a moment where a photo of my face would have been really funny. I didn’t expect such an animal in our bathroom. We were just chatting and having cocktails on the terrace and then I go to the bathroom and there it is. (By the way Bacardi Gold 1l is only 9 USD here!!) After the first shock I alerted Melinda, then she brought one of the guys to help us get rid of it. He came with a bamboo stick, we thought he wants to kill it. We cannot let that happen, we are terrified, but the thing can’t die. Of course he never intended to kill it, Buddhists don’t really do thatJ. After hitting 2-3 on the wall, it quietly moved away. Hurray, we are saved!:) Not for long though, as an hour later, I noticed the horrifying look on Melinda’s face, as she stands up and slowly moves away. She tells me to save myself as well. It has crawled out, but not alone, accompanied by her mother it seems. OMG!! Thankfully we have a mosquito net above our bed, which can be tucked in neatly, so no one can bother us during our sleep. I think it took me 2 minutes to google what this animal is. I found out that it’s a tokkeh gecko and probably it won’t kill us. Although I learnt that if it bites, it won’t let go, you have to put it under water or hot air (hairdryer).  We were so scared of them, but they are harmless, they just follow the light and eat insects (which is quiet handy for us). After a day we knew the strategy, we switch on the light on the terrace, they move out, we go under the mosquito netJ. We also had a frog and who knows what else. I am actually relieved that we haven’t met huge spiders, scorpions or snakes. The gecko was so beautiful, with the red and blue dots. We are getting better with this, as I remember back in the Peruvian jungle we didn’t dare to sleep, even under the mosquito net. Now it felt so safe. This is a good training for us for Lao, where we plan to do the Gibbon Experience (google it, it’s on Youtube as well). You sleep on a tree in the jungle in a house that is open air and zip line among the trees. I really hope we won’t be scared to do it:).

Downtown is a different world. Here on the beach, as I watch the rocks in the water, I catch myself thinking of things I never have at home. I never had the time for such thoughts. My brain was occupied 80% with work. Now there is time for everything, even though my ego tries to prove different sometimes. Yes, you can stress here as well. But than I realise how great things are. Day by day, the more I see of the lives here, I understand how fortunate we are. My friends, my family, me and most people in Budapest. For these people living in Hungary would be like living in Switzerland for us.

We had dinner in town, on the beach, were kids are running around to sell fireworks, lanterns, bracelets. They are between 5-14 years old. Mothers, holding their 1-2 year old kids mingle between the tables to ask for money.  Little kids ask for the remains of your dinner or drink. We were told not to give them money or food, as that would only motivate them to skip school. It’s not easy, it really brakes your heart not to help them. They say there are plenty of social workers here who can help in a better way.  Also kids might be with gangs and see very little of what they get. One thing is for sure, these people are very poor and they desperately need help. The worst part is seeing young girls selling themselves, with all the make up on the beach. They can make even 20 USD per night, while a decent job would only grant them 80 per month. But what will happen to them when they will be 30? There is always younger, more beautiful girls. It really makes me sad seeing crappy old guys holding hands with beautiful innocent girls. People are so nice here, but I fear they will be taken by corruption and crime. I really hope they won’t change and remain so natural as they are. Last night our waiter, who couldn’t even speak two words in English, managed to offer us weed. And who knows what else we could buy, if we showed interest. There is probably no death penalty, but we definitely don’t want to end up like Nicole in Bangkok Hilton:).

One of the girls, walking around to sell fireworks looked so beautiful and innocent. She was around 18 and stopped at every table, looking at how people were playing with their Ipohne. (people do it all the time, even on a nice beach like this). Was she thinking how fortunate we are, that we can travel? Or does she think about what our lives are like? I doubt she ever had an afternoon on the beach to sip cocktails.

Seeing how people live here always strengthens in me that we don’t understand how lucky we are. People constantly complain about everything back home. That they can’t buy better cars or houses, or can’t afford an Ipad, can’t go on holiday, only to Lake Balaton. I think we really need to wake up!:) I also had to take a deep look into myself and realise stuff. Maybe it’s easier for me, as I see the differences with my own eyes .

I ask you to think about what you can be grateful for. So many things! Be thankful!

I take the opportunity to thank my family and friends, I love you all!:)

 

Sikerült belenyúlni és a legnyüzsgőbb utcában foglalni szállást Saigonban. Amúgy is mindig zaj van, mert az ablakok papírból vannak, de itt éjszaka üvöltöztek az emberek, pontosabban olyan volt mintha egy iskolaudvaron aludtunk volna, pedig gondolom, hogy a vietnámi gyerekek is alszanak éjszaka:). Egy napot várost néztünk és elmentünk a „reunification” palotához, ahol anno a déli kormány működött, manapság pedig a delegációk fogadására használják. Egy óriási szoci épület kívülről, úgyhogy nem vártunk túl sok szépséget. De meglepően szép fogadó termek és régi lakosztályok vannak benne. Igaz, mintha visszacsöppentünk volna a 70es évekbe. A háború idején itt ülésezett a kormány és amerikai tanácsadóik, itt születtek meg a legfontosabb hadi taktikák, stratégiák. Ez volt az utolsó végvár, mikor elesett Dél az Északiak javára.

Este ismét elmentünk a felhőkarcolóhoz és koccintottunk egy koktéllal az 52.-en, de előtte még tornáztunk egyet a szabadtéri tornagépeken.

Eljött az idő, hogy tovább haladjunk Kambodzsa irányába, úgyhogy a 12 órás közvetlen buszjárat helyett befizettünk egy kétnapos Mekong Delta túrára, csak most a határ irányába haladtunk. Ismét elmentünk egy úszó piachoz, hajókáztunk a Mekongon és ezúttal bringáztunk is az egyik faluban (a világ legvacakabb bringájával). Ez a túra nagyon jó volt, tele fiatallal, nem volt annyira turistás, mint az előző. De az út így is nagyon hosszúra sikeredett, kb este hétre értünk oda a határvárosba, Chau Doc-ba. A szállásunk egy úszó szálloda volt a Mekong folyón. Ugye milyen romantikusan hangzik? Hát nem volt azJ. A szoba nagyon lepukkant, meleg víz nuku (amiről persze nem tudtunk, úgyhogy még reggel is vártam, hogy hátha jön). Volt viszont étterem, ahol gyorsan elfogyasztottuk az utolsó tavaszi tekercset, amihez egy rendkívül részeg vietnámi pasi adta a szórakoztatást. Nem tudott már menni és néha megpróbált felénk közelíteni, talán barátkozni akart a két európai lánnyal, de hál istennek ez nem sikerült neki. Hamarosan lelépett a részeg banda egy igazi disznó ólat hagyva maguk után. A pincérek szó nélkül pakoltak el utánuk. Budapesten melyik étterem tűrné ezt?:)

Másnap reggel az útiterv szerint egy gyors hal farm látogatás, majd irány hajóval a kambodzsai határ és délután egykor megérkezés busszal Phnom Penh-be a fővárosba. Persze, mindenki mást mondott, hogy hánykor érkezünk, de ez itt természetes, egyszer úgy is megérkezünk. Hát ez egy kicsit hosszúra sikeredett, ugyanis a halászfalu tényleg 5 perc volt, de utána elmentünk sétálni egy muszlim faluba, ott kb. 1 órát vártunk, majd beszálltunk a hajóba, amit kb. másfél óráig szereltek, majd egy órát álltunk a vietnámi részen (itt ebédeltünk), majd még 45 percet a kambodzsai határon, ahol megkaptunk a vízumot, majd három és fél óra buszút a fővárosig. Azt hiszem öt körül érkeztünk végül meg. Amúgy inkább vicces volt, mint bosszantó, mert nagyon jó volt a társaság. Csupa jó fej fiatal, végig poénkodtuk az utat. Azon röhögtünk, hogy az első szabály amit minden útikönyv ír, hogy soha ne add oda senkinek az útleveled és ne hagyd őrizetlenül a csomagodat. Ehhez képest, mindenhol oda kell adnom az útlevelem, hotel, határ stb és ott kell hagyni a csomagomat, mert majd ők bepakolják neked. Minden meglesz a végén. A nap legviccesebb része az volt, amikor a határon bezsúfoltak minket egy kisbuszba, kb 15 embert és Melinda meg én szemben ültünk a többiekkel, a velem szemben ülő francia pasival totál összeértünk a lábunk. Menet közben mindenki elszunyókált. Annyira izgalmas ennyi féle emberrel találkozni, beszélgetni. Először mindenki egy picit távolságtartóbb, utána viszont mesélnek, merre utaznak, meddig, mi hogy tetszett stb. Ritkán megy ennél mélyebbre a beszélgetés, de érdekes, ahogyan telik az idő, úgy tudsz meg többet a másikról és adsz ki egyre többet magadból. Érdekes az szinte sosem kerül szóba, hogy ki mit csinál, mivel foglalkozik, azt hiszem itt ez nem lényeg. Ki kicsoda otthon, miből él és mennyi pénze van.

Kambodzsában teljesen mások a házak és a tájak. Eltűntek a csodálatosan tündöklő rizsföldek, aminek olyan fényesen zöld színe van, minta megfestették volna. Nem is tudtam Vietnámban a buszon aludni sosem, mert annyi élmény ért. Csak néztem a rizsföldeken dolgozó embereket és a városokat, a házakat, az útra tekintő nyitott nappalikat. Abban az egy másodpercben amikor belátsz egy házba, vagy a fodrász üzletbe, hirtelen látod az emberek életét. Látod a kisfiú pólóján lévő teknőst, a hajat szárító fiatal nő arckifejezését, megdöbbentően sokat fogsz fel. Szerintem többet, mintha ott állnál egy percig. Ilyenkor úgy érzem, mintha tudnám mi történik odabent, miről beszélgetnek, mit éreznek, milyen hangulatban vannak. Annyira benne vagyok ilyenkor a jelenben, a pillanatban.

 

Az emberek itt sokkal szegényebbek és Phnom Phen is sokkal lepukkantabb, bár nagyon keveset láttunk belőle. Majd visszajövünk 31-én két napra és utána irány Angkor (Siem Reap). Most éppen a buszon ülünk Sihanoukville felé, ami a tengerparton van és ott leszünk egy teljes hetet:). A laptop az ölemben és éppen a blogot írom, a fülemben Norah Jones szól, a helyiek éppen egy vígjátékot néznek a Tv képernyőn, ami persze ÜVÖLT:). Mégis ez az egyik olyan pillanat, amit imádok, most minden jó. Mozizom a tájat, hallgatom ezt a csodálatos zenét és írok. Szeretem írni ezt a blogot, mert tudom, hogy sokatokat érdekel, illetve magamnak is írom, hogy egyszer visszaolvassam. Vagy mondjuk majd az unokám, vagy keresztlánykám elolvassa egyszer. Remélem ti is jól vagytok és sok boldog percet éltek meg! Írjatok le minél többet magatoknak, hogy emlékezzetek rá. Én szoktam napolót írni és hatalmas élmény visszaolvasni a gondolataimat!

Back to Ho Chi Minh 

We managed to book the loudest hotel that you can find in Saigon. All hotels are noisy, since the windows are like paper, but this one was WOW! People screaming, it sounded like sleeping in a school yard in the break between classes. But I guess Vietnamese children also sleep at night.:).We found the bar street.

We visited the Reunification Palace, which is like a typical socialist building, but have nice delegation rooms inside. Of course the feeling is like in the 70s. This has been the headquarter of the South government during the war, strategic war meetings were held here with the American consultants. Today diplomatic delegations are welcomed here. In the evening we visited the sky bar on the 52. floor again and had a nice cocktailJ.

Next morning we moved on. We wanted to get to Phnom Penh, but not with a 12 hour direct bus, but through a Mekong Delta Tour. This time we headed towards the border area. We went to see another floating market, took a bicycle ride through a village (with the crappiest bike ever) and ate a delicious local lunch. It wasn’t so touristic as the other one. It was a long way, we only got to Chau Doc, the border town, by 7 pm. We slept in a floating hotel on the river, which I know sounds romantic, but it wasn’t. Old shcool hotel room, no hot water (which I didn’t know, so I was still waiting for it while taking a shower in the morningJ). Though it had a restaurant, where we had our last spring rolls dinner. An extremely drunk Vietnamese man gave the “performance” during dinner. He was so drunk, he couldn’t walk and left such a huge mess around the table..

Next morning the plan was a quick fish farm visit, then an hour boat to the border, then taking a bus to Phnom Penh, the capitol city of Cambodia. The fish farm was really 5 minutes, but then we went to a Muslim village, had to wait an hour, then got on the boat, where we waited another hour, while they were fixing it, then waited an hour at the Vietnamese border, then another one at the Cambodian, where we got our visa, then a short 3,5 hour drive to Phnom Penh. (So that’s why you should choose to flyJ). Although this experience was rather funny, than annoying. We met really cool young people, we made jokes of everything and laughed a lot. Like, all tour books state as number one safety instruction, ‘Don’t let your passport or luggage out of your sight!’. Well, this is the first thing you do every time! You give your passport in the hotel, than when they process your visa. Leave your bag, where they tell you to. You always get everything back. The funniest part was when they put us into a mini van, me and Melinda facing the others, so close, that the French guy’s thighs opposite me were between minesJ.

In Cambodia the vivid green rice fields are gone, which we could see all the way when travelling in Vietnam. I could never sleep on a bus in Vietnam, I was so much entertained, watching the rice paddies, the people, the villages, the homes. Since the living room doors are open everywhere, facing the streets. For that one moment when you peak in the homes from the bus, you can really see everything. The turtle on the kids shirt, the hair dresser’s smile, what mood the people are in. It’s like a slow motion movie, I really think you can catch more in a glimpse, than in one minute of targeted watching. I love these moments, you are so much in the now. You can feel and understand so much.

Cambodia is a lot less developed, it’s really poor, you can see it on the roads, the houses and the people. Even Phnom Penh, the capitol is a lot more dirty. I am currently sitting on a bus on the way to Sihanoukville, the major beach resort of Cambodia. We will spend a week here, than back to Phom Penh for a couple of days, then move on to Angkor Wat (Siem Reap) for a week.  Even though the comedy that is playing on the TV screen is shouting in Vietnamese, I love this bus ride. I have my notebook

The notebook is in my lap, I am writing the blog, listening to Norah Jones and watching the view. I really enjoy writing this blog, not just for you, who is reading it, but also for myself. It will be great to read over, when I am back home. Also maybe one day my granddaughter or god daughter will want to read it. In my experience writing things down can help you significantly. You can remember and understand a situation, happy moments and even learn from the hard ones. Writing things down really helps us to improve and notice the improvement we make day by day. Try, you won’t regret it!:)

Hoi An

Hoi An városkája egy igazi ázsiai gyöngyszem. Apró utcák, szépséges, régi japán és kínai stílusú kereskedő házakkal, a folyóra néző édes éttermekkel, telis tele lampionokkal, a szivárvány minden színét felvonultatva. Talán Szentendréhez tudnám hasonlítani az érzést, ahogy a szebbnél szebb házak között sétálgattunk. Bár sok szép helyen jártunk eddig is, Hoi An volt az első, ahonnan nagyon nehéz volt eljönni. Imádtam az utcákat járni, előre vártam, hogy hol fog felbukkanni egy újabb műemlék épület. A több száz éves házak nagy részében ma is ott élnek az emberek, akár hét generáció óta. Az ük-ük nagypapa képe, aki anno a házat építette, központi helyet foglal el a nappaliban. Annyira szép, hogy így tisztelik az őseiket és megemlékeznek róluk. Otthon ki fog emlékezni rám 300 év múlva? Minden ház gyönyörű japán és kínai fafaragásokkal díszített. Az egyik ilyen házba be is sétáltunk, ahol a család legfiatalabb lánya körbevezetett minket, az egyik szobában közben a nagyika ott szundikált csendesen az ágyban. A testvére lelkesen megmutatta, hogyan készít ezüst ékszereket, amit persze még lelkesebben kínált megvételre. Az emberek mindenhol nagyon kedvesek, de remek üzleti érzékkel rendelkeznek, igazi sales-esek, nagyon tudják, mit hogyan kell eladni.

A város számomra legszebb része a folyó két partján elterülő éttermek sora volt. Mivel kellemes volt az idő, kb. 20 fok, minden nyitott, mindenki kint ül az asztaloknál, vagy a teraszokon a második emeleten, ahonnan kitűnően lehet nézni az elhaladó turistákat és a helyieket. A csónakokban üldögélő nénik percenként üvöltik, hogy „Hallo, cheap boat”, szívesen elvisznek bárkit egy rövid csónak útra. Ahogyan ott üldögéltünk, finom vörösbort kortyolgatva, majdnem elsírom magam olyan boldog vagyok, hogy ott lehetek.

Az egyik délután megtaláltuk a helyi Divino-t és utána minden nap megittunk ott egy pohár bort. Ez hiányzik a legjobban Budapestből, a családon és a barátokon kívül. A lakásom is sokszor eszembe jut, ahogyan kint üldögélünk a teraszon nyáron. Viszont itt nap, mint nap új élmények érnek, új embereket ismerek meg – igaz csak rövid időre- és újabb szép helyeken járok. Most azt érzem, hogy nem lehet megunni a templomokat, a romokat és a városokat, mert mindegyik annyira más. Néha elegem lesz a nyüzsiből és a koszból (ami inkább rendezetlenség, mert Vietnám pl elég tiszta volt), de aztán a következő órában vagy napon valami csodálatos hely kompenzálja ezt. Többen azt mondják, hogy hamar eljön az az idő, amikor vissza akarsz menekülni a szép tiszta bevásárló központokba és rendezett utcákra Európába. Majd meglátjuk, nálam hogy lesz ez. Most azt érzem, hogy amit lehet, azt látnom kell, új élményeket szeretnék és nagyon sok jó emberrel találkozni. A barátaim, a családom, a jövőbeni munkám és a csillogó üzletek megvárnak. Pont tegnap este viccelődtünk a lányokkal skype-on azon, hogy hamarosan biztosan  átalakulok és ha majd otthon hívnak vásárolni, azt fogom mondani, hogy nem köszi, van elég ruhám, nem kell új, a hajam pedig rasztás lesz:). A viccet félretéve, tényleg alább adsz, pl. ha egy picit gyűrött a ruhám, mert nincs vasaló, az már nem érdekel. Vagy otthon ki nem léptem volna smink nélkül az utcára, még a boltba is tettem volna legalább egy kis pirosítót, itt teljesen jól érzem magam smink nélkül is. Persze néha kell a „spa élmény”, a körmünket szépen kifestjük, vagy megcsináltatjuk, mert nagyon olcsó. Azért kíváncsi vagyok, hogy a gondosan bepakolt fekete szemfestéket, a csodaszép lila csillám port mikor fogom használni és hányszor? Lehet fogadásokat kötni! Szerintem legalább 1X fogom:).

Szóval Hoi An… a tervünk szerint a térképen minden utcán legalább egyszer végig akartunk haladni. Persze mindig beültünk valahova, mint például a törzshelyünkre, arra a bizonyos pohár vörösborra. Szemben egy szabó üzlet volt, figyeltük az embereket és hallgattuk a zenét, ami az utcai hangfalakból szólt:). Még a Magyar Rapszódia is lement egyszer.

A város amúgy tele van szabóságokkal, ahol rendkívül kedvező áron lehet öltönyt, kosztümöt, vagy bármilyen egyéb ruhát varratni. Még cipőt és táskát is készítenek 24 óra alatt!! Több száz oldalas katalógusokból lehet fazont, anyagot és színt választani.

A legfinomabb helyi specialitás a „white rose”, ami rizstésztában gőzölt rák, isteni halszószba mártogatva, pirított hagymával megszórva. Tudom, hogy ez nem hangzik annyira jól, de nagyon finom!:)

Majdnem három teljes napot töltöttünk itt, szuper volt, hogy nem mentünk minden nap túrákra, hanem hagytunk időt a kulináris élvezetekre és a lustulásra is. Egy túrát azért nem hagyhattunk ki, így elmentünk My Son-hoz, ami a „kicsi Angkor”, csak ősi hindu templomokkal és szentélyekkel. Különleges hangulata volt a téglavörös romoknak, a sűrű erdőben, ködbe tűnő hegyekkel a háttérben, hatalmas leveleken óriás vízcseppek a reggeli esőtől.

Ildiékkel Hoi An-ban is összefutottunk (aki nem olvasta korábban, Ildit a budapesti meditációs tanfolyamról ismerem és bár tudtam, hogy jön ide, nem beszéltünk meg találkát és kétszer is összefutottunk), ismét, véletlenül:), úgyhogy bandáztunk egyet a „törzshelyünkön” és koccintottunk egy finom pohár borral. Tudom, hogy egy picit soknak tűnik az elfogyasztott bor mennyisége, de csak napi egy-két pohár volt, elosztva:). Nem lehetett egy ilyen esélyt elszalasztani, ha már ilyen ajándékot kaptunk, finom borokat, a helyi Dalat Wine-on kívül. Ami bár nagyon szar, de hozzá sem fogható ahhoz a borhoz, amit Sevid City-ben, Horvátországban ittunk egyszer. Az pont olyan volt, mint a körömlakk lemosó.

Ha egyetlen helyet láthattam volna Vietnámból, azt hiszem Hoi An lenne a nyertes (holtversenyben a Halong Öböllel). Vannak olyan városok, amik nem csak a szépségükkel vesznek le a lábamról, de van valami a levegőben, kisugárzás, rezgés, valami megfoghatatlan.

Megint repülőre ültünk, hogy időt spóroljunk és hamar meg is érkeztünk Saigonba. Másodszorra teljesen más képet mutatott, még jobban tetszett. Hamarosan leírom azt is! Most már Kambodzsában vagyunk és holnap indulunk a tengerpartra, ott lesz időm utolérni magamat a blog kapcsán:).

Hoi An

Hoi An is a small town, an Asian pearl. Tiny streets, beautiful old Japanese and Chinese merchant houses, restaurants overlooking the river, lanterns from the colors of the rainbow everywhere. It’s something like walking in Szentendre, adorable houses. Vietnam is beautiful overall, but this is the first place which is hard to leave. I want to stay here. I love to walk the streets and I am excited to see all the merchant houses, assembly halls and communal houses. People still live in these ancient houses for over 7 generations. The photo or painting of the grand grand grandfather is in the centre of the home. I love this, how they respect and remember the old. I wonder will anyone remember me in 300 years? All houses have beautiful Japanese and Chinese wooden carvings. We walked in one of these houses, where the youngest daughter showed us around. While we visited the rooms, grandma was sleeping quietly in the bedroom. She is used to the tourists coming into her home. The brother was excited to show us the silver jewelleries he makes. He was even more excited to sell us some. The people are so sweet here, but they are also really good business men, with sales veins, they really know how to sell stuffJ.

The most beautiful part of town for me was the walkway on the riverbanks, with nice restaurants. The weather was pretty warm, around 20 degrees, so all places are open. You can sit outside or on the terraces on the second floor. It’s really fun to watch everyone walk by, the old ladies are shouting „Hallo, cheap boat” from their small wooden boats. As we sit here, sipping a delicious glass of red wine, I almost cry, I am so happy  enjoying this moment.

One afternoon we find the local Divino bar, where we drank a glass of red every day. This is what I miss the most about Budapest, after missing my family and friends. I think of my apartment often as well, as we sit at the terrace on a summer night. But here I see new places and I meet new people everyday, though only for a short time. Now I think it’s impossible to get bored of all the temples, sights and cities, as they are all so different. Sometimes I get fed up of the buzz and the dirt (although Vietnam was pretty clean), but then an hour or a day later some kind of beauty compensates this.

Many people say that you get fed up of the dirt pretty soon and want to go back to your mall and pretty streets in Europe. I wonder if that is going to hit me too? We’ll see. Now I feel that I have to see new things, meet a lot of good people. My family, friends, future job and glamorous shops will wait for me. We made a joke about this last night with the girls over Skype, that they won’t be able to take me shopping when I get home, as I will say, no, I have everything, I don’t shop new clothes anymore. Or I will cut my hair completely. Jokes aside, you really give up some things, like if your shirt is not ironed, the world won’t collapse. Or I don’t use makeup, which I would never skip in Budapest. You need the girly spa feeling here as well, like painting your nails. I wonder if I will use the black eye make up and lovely purple shine dust here which I brought with me. Do you want to bet? My bet is that I will use it at least once.:)

So Hoi An…our plan was to walk every street on the map, of course we stopped at bars and restaurants all the time. The best spot was „Divino”, where we watched people walk by, the vendors in the shops and listened to the music played from the speakers on the street. They even played the Hungarian Rhapsody once.

The city is full of shops, where you can get a suit or dress made from silk or even have a leather bag or shoe sewn in 24 hours. They are beautiful and cheap. You can choose design, color and material from hundreds of catalogues.

White rose is the local delicacy, steamed rice pasta with shrimp, dipped in fish sauce, sprinkled with fried onions. We ate one every day.

We spend three days here, it was great that we had time for everything, we only took one tour. We went to My Son, which is like small Angkor, but with Hindu temples and sanctuaries. Lovely brick colored ruins, with lush green surroundings, a foggy mountain and huge heart shaped leaves with the morning raindrops still on them.

We bumped into Ildi and Zsófi here as well, so we hanged out for a while at our wine spot. It was great to have a conversation with them. I know it seems all we did was drink wine, but we only had a glass or two per dayJ. It was a gift to find nice wines finally. The local Dalat Wine is not good. I only drank once a worse one, in Sevid City, Croatia. That really tasted like nail polish remover.

If I only had the chance to visit one place in Vietnam, I would choose Hoi An. (Halong Bay is also very close) I love cities, which are not only beautiful, but have an atmosphere, a vibe, something in the air, you can’t word.

From here we took a flight again to Ho Chi Minh, then we are approaching towards Cambodia.

Ho Chi Minh Mauzóleum

Utolsó nap Hanoiban volt egy kis időnk, így ellátogattunk a Ho Chi Minh mauzóleumba. Ho bácsi mindenhol megjelenik a mai napig, szinte az összes bankjegyen, a propaganda plakátokon az utcákon, az állami épületeken stb. Nagyon vigyáznak Ho bácsi pozitív megítélésére és jelképére.

Ho Chi Minh alapította a Viet Minh-t, melynek fő célja az volt, hogy Vietnám függetlenné váljon Franciaországtól, ezt 1954-ben el is érték. Ezután északon a kommunista Ho Chi Minh, délen pedig az anti- kommunista Diem volt a vezér. Emiatt léptek be az Amerikaiak a képbe, majd tíz évvel később, hogy megakadályozzák a kommunizmus továbbterjedését. (Ez a történelmi kitérő éppen csak érinti a lényeget, de senkit sem szeretnék untatni, wikipedia-n nagyon szépen utána lehet olvasniJ)

Szóval a mauzóleum óriási területen helyezkedik el, rengeteg fehér egyenruhás katonával. Mindenhol szigorúan kijelölt utak vannak, nagyon komoly szabályokkal, az sem mindegy, hogy melyik vonalon mész. Kb 15 másodpercenként utasítgattak minket, most ott menjünk, majd itt, ne rakjuk zsebre a kezünket, napszemüveg le, kamerát nem lehet bevinni, adjam le, ne álljunk meg, siessünk..stb. A mauzóleum előtt két fős sorba kellett állni és együtt menetelni a vörös szőnyegen. Melinda és én is úgy éreztük, mintha egy kivégzésre mennénk, rossz érzés volt. Ho bácsi az első emeleten egy teremben, üveg koporsó alatt fekszik békésen. Körbe sétáltuk a koporsót lassan menetelve. A koporsó felett vörös csillag és sarló…hát azt hiszem nekünk ennyi elég is volt. Utána meglátogattuk a lakrészeket és a dolgozó helységeket, valamint megtekintettük a szolgálati autókat. A gyomrom ugrott egyet a nagy, fekete, orosz autó látványától.

Ezután megtekintettük a múzeumot, ami, bizton állíthatom, hogy a világ egyik legszürreálisabbika. Bár hozzáteszem, hogy a végére kezdett tetszeni, hogy ennyire kreatív és művészi módon lett bemutatva Vietnám, a történelem stb. Volt ott minden: a 19-20 sz-i technikai és művészeti irányzatok, giccses háborús jelenetek, propaganda szövegek, főleg a szabadságról és az emberi egyenlőségről:) stb.

Arról beszélgettünk Melindával tegnap este, hogy a szocializmus talán egyik leglátványosabb jele itt az, hogy mindenhol több embert alkalmaznak, mint kellene, pl. a múzeumban megveszed X-től a jegyet, egy méterrel arrébb Y letépi a jegyet, egy étteremben legalább hat pincér dolgozik stb. Látszatra mindenkinek van munkája.

Viszont nem látunk agresszív propaganda szövegeket, mint pl. Kubában, ahol a „Socialismo o muerte” – Szocializmus vagy halál felirat díszelgett a stadion oldalán. Saigonban találkoztunk olyan plakátokkal, ahol a katonák kedvesen segítik a helyieket a rizsföldeken, a helyes iskolás gyerek virágot adnak a katonáknak stb. Az is teljesen más, hogy Vietnám tele van márkákkal, minden világmárka jelen van. Úton, útfélen látunk építkezéseket, fejlesztéseket, hatalmas iroda épületeket és házakat. Gazdaságilag egyre növekszik ez az ország!

Délután, ahogy hazafelé sétáltunk, egy apró utcában, távolabb a turista látványosságoktól, egyszer csak valaki azt üvölti: Zsófi!! Először fel sem fogtam, hogy mi van, mégsem Budapesten sétálokJ. Aztán rájöttem, hogy Ildi lesz az, akivel a meditációs tanfolyamra jártam és ugyan mondta, hogy ő is jön majd Vietnámba, nem emlékeztem az útvonal tervére. Annyira örültem neki!!! Később, a szállodában pedig két magyar sráccal futottunk össze. Pedig tényleg kevés magyar utazgat erre!

HO CHI MINH MAUSOLEUM

Last day in Hanoi we visited the Ho Chi Minh Mausoleum. Uncle Ho is visible everywhere, on banknotes, on buildings, propaganda posters etc. His image is very well protected. He was the founder of Viet Minh, whose goal was to free Vietnam from France. They managed to win in 1954 and Vietnam was divided into communist North and non-communist South. The US committed its first combat troops in 1965 to fight against the spread of communism. (The historic background above is short and basic, but you can read a lot about details on the internet if you are interested)

The mausoleum itself is a huge area protected by hundreds of soldiers. Everything is monitored, where you walk, which line you step on, where you can carry a camera etc. You cannot wear sunglasses, put your hands in your pocket, go slow or fastJ.

We stood in two lines in front of the mausoleum and slowly walked inside. We both felt it was like going to an execution. The glass coffin lies on the first floor, with Ho Chi Minh peacefully resting inside. There is a red star on the wall above the coffin.

Afterwards we visited his home, his office and than moved on to the museum. It was the most surreal museum I ever been to. It was about propaganda, but also technical improvements of the 20th century, war memorial. I have to admit I started to like the creativity they used in showing the messages. Many of them were about freedom and equalityJ.

We had a chat with Melinda last night. We believe the most visible thing about socialism for us here is that every place is overemployed. One guy sells the ticket, the other controls it, there are about six waiters in a small restaurant etc. It’s much more different, than ie. Cuba, where the stadium had a writing on it saying Socialism or Die… Here many international brands are present, there are huge supermarkets with hundreds of brands. One thing is for sure, Vietnam is rapidly developing and becoming one of the fastest growing economy in SEA.

Before we left for Hue we took a walk in the city. Not too many Hungarians come to Vietnam, but I think we met all of them that day. First, I knew my friend from meditation class will be visiting Hanoi, but I wasn’t sure about her agenda. So you can imagine how surprised and happy I was hearing my name shouted on a street far away from tourist attractions: “Zsófi!!!”. Faith really did a good job here!

Then as we were waiting for the taxi to arrive, two Hungarian guys showed up staying at the same hotel.

Ma egy vietnámi pop számmal és videoklippel szeretnék nektek szép napot kívánni:). Anita barátnőm megtalálta  a videoklippet, amit a Phu Quoc-i hajón láttunk. Imádom!!!

https://www.youtube.com/watch?v=YrkCsE_iWiw

A Vietnamese local pop song, I hope it will brighten your day! My friend Anita found it on the internet, after listening to it on the boat to Phu Quoc. I love it!:)

Most már biztosan tudom, hogy a világ egyik csodája a Halong öböl! Több mint háromezer gyönyörű szikla sziget emelkedik ki a tengerből. Egy és többnapos túrák keretében látogatnak el ide a turisták. Azt mondják, egynapos túrára vétek jönni. Tényleg így van! 10-20 kabinos hajókkal szelik a vizet az ide látogatók. A mi hajónkon ezúttal csak 10 vendég volt (ebből mi négyen magyarokJ) a fedélzeten és húsz fős személyzet!:) Hanoi-ból majdnem 4 óra volt az út, ami annak is köszönhető, hogy megálltunk 30 percre egy áruháznál, ahol persze mindent lehetett venni, ami csak a turisták vágya, zafír, rubin, kistáska, kerámiák, kávé stb. Persze háromszoros áron. A kedvenceim a márvány szobrok voltak, melyet potom 300 USD-ért haza is szállítanak. Végül úgy döntöttem nem veszek a házunk előtti kertbe sem egy sellő, sem egy két lábon álló maci szobrotJ.

Mikor megérkeztünk a kikötőbe, már várt minket a személyzet. Igazán kedvesen üdvözöltek minket, még a csomagokat is azonnal elvették tőlünk. Pici csónakkal közelítettük meg a nagy hajót. A Syrena, egy nagyon takaros fa hajó, 12 kabinnal, egy étteremmel és egy napozó fedélzettel.

Gyorsan lepakoltuk a csomagokat a kabinba, ami egy kétágyas, fürdőszobás csoda volt. Az egyik ágy, az erkély üveg falához simult, tehát minden szépséget az ágyadból lehet látni premier plánban. Gyorsan kisorsoltuk, ki aludjon ott, én nyertem! Felmentünk az étterembe, ahol tálalták az ebédet, az asztalon magyar zászló volt üdvözlésképen. Halleves előételnek, rákocska, majd csirke, utána saláta, majd hal, utána gyümölcsök. Minden étkezés kb. 8 fogás volt, még a másnapi brunch is.

Dél körül indult el a hajó az öböl felé és egész másnap délig volt időnk, akkor értünk vissza a kikötőbe.

Ebéd után az első állomás egy csodás barlang megtekintése volt, utána megálltunk egy szigetnél, ahonnan be lehetett látni az öböl egy részét a lélegzetelállító sziklákkal. Ezután visszatértünk a hajóra, ahol kétszemélyes kajakokra váltottunk és beeveztünk a sziklák közötti apró öblökbe. Olyan volt, mintha átcsöppentünk volna egy béke világba, csak a természet és nyugalom. Fantasztikus energiával töltődtünk fel! Volt egy pici szabadidő vacsora előtt, úgyhogy forró zuhannyal melegedtünk fel.

A vacsora még az ebéden is túltett, osztriga, rák, tintahal, pomelo saláta (sajnos a koriander benne maradt) és végre egy jó pohár vörösbor::). Vacsora után tintahalra horgásztunk, amibe hatalmas lelkesedéssel vetettük magunkat, legalább 7-10 percig. A bambusz pecabotot mozgatni kell fel le a vízben, amin egy színes csali van. Tintahalat nem fogtunk, de kifogtunk egy nejlon zacskót. Azt hiszem ez így volt tökéletes, hiszen a halat úgyis sajnáltam volna, így pedig még a környezetért is tettünk:). Később filmet vetítettek, lehetett választani a Indokína és a Csendes Amerikai között. Végül a másodikat szavaztuk meg. Nagyon tetszett, javaslom megnézésre! A kabinban még az ágyunkból csodáltuk a kivilágított hajókkal tarkított panorámát, a mészkő sziklák sziluettje is látszott a fényekben. A hajó horgonyzott, de lassan körbe forgott a sodrással, így teljesen beláttuk a környezetet. Szerintem nem kell részletesen magyaráznom, hogy milyen élmény volt reggel kinyitni a szememet és felfedezni a sziklák, a víz és a hajók látványát. Ez volt életem egyik legszebb ébredése. És ez csak egy közepes kategóriás hajó volt, de nem is a legolcsóbb, mert azok általában buli hajók a huszonéveseknek:). Azt a tempót már nem bírjuk, haha.

6.30-kor már a fedélzeten voltunk, mert kezdődött a reggli tai chi óránk, ezután kávé és pék sütik, majd elvittek minket egy úszó faluhoz. Ezek az emberek lebegő házakban élnek a tengeren, még iskola is van és kutyát is tartanak. Azt inkább nem képzelem el, hogy hol tud a kutyus mozogni. Egyik oldalról elképzelem, hogy nap mint nap ezt a csoda környezetet látják, de ugyanakkor egy vihar idején elég ijesztő lehet itt élni. Arról beszélgettünk, milyen lehet annak, aki innen ki szeretne törni és máshol szeretne élni. Vajon szeretnek itt élni az emberek, vagy a fiatalok elmennek?

Kikötöttünk egy osztriga farmon, ahol tenyésztett gyöngyöket készítenek. Apró résnyire kinyitják az osztrigát, valamilyen anyagot fecskendeznek belé, majd kagylóhéjból készült apró golyót helyeznek bele. Ezt vonja be az osztriga -2-3 év alatt!!- , és lesz belőle a csodaszép gyöngy. Ott nyitotta ki előttünk a már „elkészült” osztrigát, amiben tényleg ott lapult egy gyöngy. Fantasztikus! Én nem gondoltam volna, hogy ennyi idő kell egy tenyésztett gyöngy megszületéséig.

Fél 10 felé tértünk vissza a hajóra, ahol a reggeli pék sütik után, még brunchot is felszolgáltak. Pho leves (helyi húsleves sok tésztával és zöldséggel), currys csirke, angol reggeli (tojás, bacon, virsli, paradicsom), lekvár, vaj, pirítós, süti és gyümölcs. Szerintem nem bírtunk volna ki még egy napot itt ennyi kajávalJ.

Másnap a Parfüm Pagodához mentünk, mely egy buddhista szent hely, egy barlang és egy templom. A sok külföldi turista mellett, a helyiek is előszeretettel látogatják. Három óra autóút, egy óra hajóút, egy felvonó és már ott is vagy! A hajóút egy gyönyörű folyón vezet a karszt hegyek között, szépséges vízi liliomokkal. Egy gond volt csak, kb. 12 fok volt és fújt a szél, megfagytunk. Megebédeltünk, itt én már csak rizst ettem, mert éreztem, hogy valami nem stimmel. Mire felértünk a felvonóval már alig bírtam járni, így én a barlang pagodát nem is láttam. Kint ültem egy padon és próbáltam nem elhányni magam a mellettem dohányzó négy vietnámi pasi miatt. Amúgy ebbe a pagodába azért jönnek a helyiek, hogy gyermek áldásban részesüljenek. Füstölőket égetnek, kekszet, gyümölcsöket áldoznak (tesznek az oltárhoz). Kb 100 lépcső vezetett vissza a felvonóhoz, ahova el kellett volna jutnom. A többiek lesétáltak a hegyről, kb. 45 perc lefelé az út. Én a lépcső felénél nem bírtam tovább és „sugárban áldoztam”, az összes fogást aznapról:). Hát szörnyű volt, akinek már volt ebben része, az tudja milyen…Ráadásul, a rendkívül lelkes idegenvezető lány a hátamat csapkodva mondogatta, hogy minden OK, amit Anita barátnőm „testi fenyítést” alkalmazva próbált elhárítani (kéz enyhe megszorítása, mely hatásosnak bizonyult). Úgyhogy ma is egész nap itt pihengetek, de legalább van időm megírni ezt a bejegyzést:). Főtt rizst eszek egy kis zöld teával. De most már jobban vagyok!:)

Úgy döntöttünk Melindával, hogy nem megyünk el Sapa-ba, pedig ez volt az egyik legnagyobb vágyam. Sapa egy hegyi falu, rizsteraszokkal. Fantasztikus fotós helyszín! Viszont állítólag annyira nagy köd van, hogy semmit sem lehet látni és nagyon hideg (általában fűtés nélküli szállásokkal)! Remélem még lesz lehetőségem látni ezt a tájat! Helyette lerepülünk Hue-ba, ahol a régi császári helyszíneket fogjuk végig járni!

HALONG BAY

Now I know for sure, Halong Bay is one of the wonders of the world. A world heritage site since 1994. More than 3000 karst islands rising from the water. Don’t even consider going for a day, you must sleep on board.

Our ship left around noon, it had 10 cabins, but this time only 10 guests – including us four- with 20 staffJ. The boats usually have 10-20 cabins, but you can also rent luxury private boats. We went with a middle range one, since the cheapest ones are party boats for the twenty year olds:). We are definitely too old for that.

It took about 4 hours to reach the port from Hanoi, of course there was a thirty minute stop on the way. A huge shop selling gems like zaphire, ruby, than bags, cloth, coffee and all sorts of souvenirs. My favorite was the marble statues. It was really tough, but I could stop myself from buying a lovely marble statue).

The staff was waiting for us in the harbour. Really sweet people, always looking for to help you with everything. We took a small boat to reach the ship. Syrena Cruise is beautiful wooden ship with 10 cabins, a restaurant and a sun deck. We quickly checked in, then headed to the restaurant, where they served our lunch. I think they served about 8 dishes, prawns, soup, salad, chicken, fruits etc. After lunch we went to see a cave, then a viewpoint overlooking the bay. Then we changed to kayaks and rowed into the small bays among the karsts. We suddenly dropped into peace land, quiet, just the nature, it had amazing energies.

Dinner was similar to lunch, oysters, squid, prawns etc. and finally a lovely glass of red wine. (We have been drinking the local white wine, since usually other wine is not available).

After dinner we did some squid fishing – for about 7 minutesJ. You have to move a bamboo stick up and down in the water, with a glowing hook on the end. We didn’t catch a fish, but managed to fish a nylon bag, which made us really proud, as we didn’t kill an animal and also saved the planet at the same timeJ. Afterwards we had the chance to watch the movie Indochina or The Quiet American, which won and by the way is a good movie to watch.

Our cabin had two beds and a bathroom. One of the beds were just next to the glass windows of the balcony, therefore it felt like you slept on water. It was fantastic to go to bed there. I don’t have to describe how amazing it was waking up and looking at the ships and karsts surrounding us. One of the best wake up ever:).

By 6.30 we were up on the sun deck starting our tai chi lesson, then had a nice cup of coffee with croissants. Later they took us to a floating village, where people live in floating houses on the water. They keep dogs, grow veggies and even have a school. What can it be like to live in this picturesque atmosphere with nothing around? Do people like it here or they want to leave when they grow up?

The last stop was a pearl „factory”, where they „grow” pearls in oysters. They open the oysters slightly, place some kind of liquid in (they claimed it was cell…), put in a small fake pearl (made of shell skin). Then the oysters is put back into the water, where, in 2-3 years, it “makes” a pearl. Wow, amazing! The guy opened a „ready” pearl in front of our eyes. It is so unbelievable, I saw so many pearls, I even wear one everyday, but never thought how it is really made. How long it takes to make one…

After getting back to our ship we had brunch, pho (local soup), chicken curry, English breakfast, fruits, cakes etc. I don’t think we would survive another day here with all this food:).

It was sad to leave the bay and the cruise, the staff was so nice and friendly!

The next day we took a day trip to the Perfume Pagoda (Buddhist temple and cave). Four hour drive, 1 hour boat and a cable car, and there you are! The boat ride was really scenic, among the mountains, with pretty pink water lilies, but it was really cold and windy. At lunch I already felt sick so I only ate plain rice. By the time we got to the cave temple, where Buddhists offer fruits and other food and pray for a child blessing, I had to sit down. My energy was gone and I felt really sick. I decided to take the cable car instead of the 45 minute walking downhill. Just as I was walking up the stairs I threw up, it flew out of me:). If you have ever experienced this, you know it is horrible. While I was trying to live though this moment, my friend Anita was trying to keep away the very enthusiastic tour guide girl, who was slapping my back saying: It’s Ok, it’s OK. (Something you don’t in a situation like this:)) So I am currently spending the entire day in the hotel, eating plain rice with green tea, watching MTV Vietnam and writing this post.

We decided not to go to Sapa, a village in the mountains overlooking the rice terraces, as it is foggy, cold. Some of the tourists we met told us they couldn’t see a thing. That’s too bad, as I was really looking forward to take some nice photos! I hope I will be back! Instead we are taking a flight to Hue tomorrow, where we will visit the Imperial sights.

Reggel 9-kor indult a gép Hanoiba. A reptér nagyon meglepett, modern, meglehetősen nagy, mintha nemrég építették volna. A jegyek általában 100 USD-be kerülnek a környező országokba, ami rengeteg időt tud megspórolni, ha nincs sok ideje valakinek, mert óriás távolságok vannak. Öt-hat óránál többet utazni busszal elég fárasztó, az éjszakai buszok egész jó opciónak tűnnek, de egy kedves barátnőmnek megígértem, hogy nem fogok azokkal utazni, mert sok balesetről hallott. Majd megadom az ő hitelkártya adatait az enyém helyett, ha repjegyet veszek, hihiJ.

Ma este megérkezett Melinda és a barátnője, Ildi, aki 6 napot lesz velünk. Utána Melindával folytatjuk utunkat Vietnámban és a többi országban.

Hanoi sokkal jobban tetszik, mint Saigon. Igazi ázsiai város, ki utcákkal, apró boltokkal és persze itt is robogó ezrei. Azt hittük, nem lehet rosszabb Saigonnál, de itt is ugyanannyi motor van és ráadásul a szűk utcák miatt járda sincs, pontosabban van, de azon robogók parkolnak. Tehát félig az úton kell mennedJ.

Rengeteg bolt van, ahol koppintott táskákat, túranadrágokat, cipőket vehetsz. (Nike-tól kezdve, Samsonite, minden van, néhány ezer forintért). Vajon miért van mindenkin North Face kabát itt?:)

Voltunk a néprajzi múzeumban is, ahol egy skanzen üzemel. Főleg a hegyi törzsek életét mutatta be. Pl. ez a közösségi ház a falu fő épülete, ahol összegyűltek a falubeliek szórakozni.

Este elmentünk a vízi bábszínházba, amihez elég szkeptikusan álltam, de azt kell mondjam, hogy hatalmas élmény volt. Élő zenekar van és a bábok a vízben mozognak, aranyhalak, sárkányok és persze rizsföldeken dolgozó parasztok voltak a bábuk:).

Néhány életkép még:

Egy utcai fodrász

A „ pénz torta”, amit a jó szerencse és bőség miatt áldoznak Istennek. (Elégetnek egy köteg papír 100 Dollárost a templomokban)

Egy utazási iroda vagy étterem vagy… ?

Parkoló motorok és robogók

Mi mást szeretne itt venni az ember, mint egy kötött rénszarvasos pulcsit? (bár itt északon 15 fok volt ma)

Holnap indulás a Halong öbölbe, már nagyon várom! Szerintem a világ egyik legszebb helye! Egy hajón fogunk aludni és bejárni vele az öblöt. Utána jelentkezem!

HANOI

The flight left at 9.00 AM this morning, the airport is really big and modern. The flight tickets usually cost around 100 -150 USD for the surrounding cities and countries, which is great, as you can save a lot of time. Traveling with a bus for more than 5-6 hours is a nightmare. Night buses are an option for longer trips, but one of my friends made me promise not to go with them, as there are accidents occurring time to time. So I made my promise to her. I might give her credit card details, when I have to buy the flight tickets instead, hahaJ.

Tonight Melinda and her friend, Ildi arrived. They flew in from Phuket, through Bangkok. Ildi is staying for 6 days, then Melinda and I are off to explore Vietnam further and then the rest of the counties.

I prefer Hanoi to Saigon, it’s a real Asian treasure, with tiny shops, narrow streets. Of course it’s also full of scooters and motorbikes. We thought it couldn’t be worse than Saigon, but here, since the streets are narrow the bikes park on the pedestrian, so you have to walk on the road, next to the bikes and carsJ.

You can buy all sorts of fake bags, cloth, trekking gear etc, for nothing. (Nike, Columbia, Samsonite etc) I wonder why everyone has a North Face jacket here?:)

We went to the museum of ethnography, which has an open door museum of hill tribe villages. Above you can see a photo of a village communal house, where locals gathered to socialize.

We went to the water puppet show, which I wasn’t really looking for to see, but I have to say, it was a great experience. Live music, the puppets are in the water, dragons, fish, peasants of the rice fields, really authenticJ.

Above you can see some photos from the streets:

A street hairdresser

A „money cake”, which is used for getting good luck and wealth. (they burn a bunch of fake 100 USD bills in the temples to offer it to God)

A travel agency / restaurant / social area?

Parking scooters and bikes

What else would you be wishing for here, than a cute reindeer pullover? (although its much cooler up in the North, only 15 C today)

We are leaving of Halong Bay tomorrow. I can’t wait, I think it’s the prettiest place in the world!:)) We will spend the night on a boat and cruise around the bay. See you soon!:)

Íme egy térkép Vietnámról, hogy merre utazunk. Délen, Ho Chi Minh városba érkeztünk, majd onnan elmentünk Cu Chi-ba, onnan Can Tho városába, majd Rach Gia-ba, majd hajóval Phu Quoc szigetére. Innen repültünk fel északra, Hanoi városába. Innen még nem pontos a túraterv, de biztosan elmegyünk  a csodás Halong öbölbe, a  hegyekbe, Sapa-ba. Majd elindulunk vissza dél felé, mert sok szép látnivaló van Hanoi és Ho Chi Minh között is.

Here is a map of Vietnam: We started off in Ho Chi Minh in the south, than traveled to Cu Chi, Can Tho, Rach Gia port, then to Phu Quoc by boat. From here we flew up to Hanoi in the north. We will definately go to Halong Bay and to Sapa in the mountains and then head back towards Ho Chi Minh, since there are a lot of sights on the way.

Reggel tovább indultunk Phu Quoc szigetére, egy közepes méretű hajóval. Persze két napja mondogatták, hogy majd itt meg ott megkapjuk a hajójegyet, de végül sehol sem kaptuk meg, csak az utolsó pillanatban a kikötőben. De most is kialakult minden a végére! A hajón 2*4 üléses volt, rengeteg helyivel, két oldalon két óriás LCD, ahol helyi videó klippeket vetítettek. Először féltem, hogy unatkozni fogok két és fél órán át, de annyira lekötöttek a zene klippek, hogy néha tátott szájjal, néha pedig fuldokló röhögéssel figyeltük a helyi pop kultúrát. Nagyon tetszik, hogy mindegyik számban vietnámi népviseletben táncolnak, biztos, hogy van benne egy koreográfia a tipikus vietnámi kalapban és tánc a rizsföldeken. Nagyon tetszik, hogy a hagyomány keveredik a modern korral, bár otthon nem tudnám elképzelni pl. Kozsót, ahogyan matyóban ugrál és csikót hajt.:)

Egy bungalót foglaltunk néhány méterre a tengerparttól, alap felszereltség, de minden van benne, ami kell. Ágy, szekrény, zuhanyzó, WC. A tulaj Franciaországban él, úgyhogy az étlapon isteni ételek vannak. Gyönyörű a kert, szép növényekkel és virágokkal.  Friss, grillezett tengeri halat ettem zöld papaya salátával. Imádom!!!!

Úgy döntöttünk, hogy nem megyünk el hajókirándulásra, hanem holnap is az édes semmittevés lesz a fő cél. Eljött a pihenés ideje és csak 9.-e reggel repülünk fel Hanoi-ba, ami Vietnám északi részén helyezkedik el.

Olvastunk a trip advisor-on sok kommentet a szállodáról, a legjobb az volt, ahol egy turista azon volt kiakadva, hogy a köcsög pálmafák eltakarták a kilátást és így nem „sea view” szobát kapott. Hát, nekünk így is nagyon tetszik!:)

A szálláshoz tartozók három kutyika is, az „ugatós”, a „farok csóváló” és a „kéjenc”. A strandon melletted feküdtek a homokban, leültek melléd, ha vacsoráztál, megugatták az elfutó embereket.  Remélem nem fogják megenni őket, ugyanis itt lehet mindent enni, kígyót, békát, patkányt, kukacot stb.

Phu Quoc Island paradise

In the morning we head to the port, where we got on our boat to Phu Quoc. It has 2*4 seats, full of locals, with two large LCD TVs, where local pop music videos were displayed. I love it how the local heritage and the modern pop culture mixes. In the videos the signers wear local costumes, there is almost always one part that takes part in the rice fields. They use the typical Vietnamese hats in the dance choreography. I really thought I am going to be bored, but these videos are amazing!:)

We booked a bungalow on the beach, quiet basic, but clean and the stuff is super friendly. The garden is so beautiful, with lovely plants and flowers.  I ate the best Sea bass with green papaya salad here!

We have decided to stay on the beach for 2,5 days and not take any trips. This is the time to write my blog (the first 8 days), sunbath, swim in the Ocean and eat seafoodJ. We read the reviews on Tripadvisor about this place and the best comment was about the stupid palm trees are blocking the view of the beach, how horrible that made the stay here bla bla:). So even though the „stupid” palm trees are blocking, I love it here:).

We are flying up to Hanoi on the 9th in the morning with Vietnamese Airlines.