Ismét repülőre szálltunk, hogy meglátogassuk Hue városát, ami csupán egy órára fekszik Hanoitól, későn este érkeztünk. Másnap reggel egy újabb isteni rántotta baguettel és vietnámi kávéval, ami egyszerűen tökéletes. Van ereje, de nincs keserű utóíze.
Indulás előtt történt egy kis malőr, ugyanis Melinda nem tudta kinyitni a számzáras lakatot, amivel mindig bezárjuk a bőröndöt, mielőtt elhagyjuk a szobát. Nem mintha ezek a kedves emberek lopnának, de azért sosem lehet tudni, laptop, telefon stb. Egy kubai sztori megtanított minket arra, hogy elővigyázatosnak kell lenni. Inkább legyünk egy picit bizalmatlanok, mint később megbánjunk valamit. Szóval én végig próbálgattam a számokat 999-től, 599-ig (hátha elfelejtette a kódot, pedig biztosan nem!:)), de mivel ez eléggé elhúzódott, úgy gondoltunk, hogy hatékonyabb módszert kell választanunk. Utánanéztünk a neten, hogyan kell kinyitni egy Master lakatot, illetve próbáltunk segítséget kérni az Univerzumtól is, de egyik sem jött be.. legalábbis nem úgy, mint gondoltuk, úgyhogy lementünk a szálloda recepciójára segítséget kérni. Én felkészültem lelkiekben arra, hogy legalább 10 perc lesz elmagyarázni, hogy mi történt, miért vagyunk ennyire szőkék, hogy nem tudjuk kinyitni azt a hülye lakatot, ki kellene nyitni, segítsenek please stb. Ehelyett a csávó két másodperc alatt szaladt el a fémszerszámokért és törte le a lakatot mosolyogva. Itt tényleg mindent megoldanak, pikk pakk! Nem kell túlbonyolítani semmit:).
Mivel ez a kis szeánsz kb. délig eltartott, minden szervezett túráról lemaradtunk, szerencsére. Maradt a taxi, vagy taxi motor, vagy egy privát transzfer. A taxi túl drága lett volna, a motor nálam kizárt (és sokatoknál az lenne, ha látnátok a közlekedést, illetve a szakadó esőtJ), a privát transzfer viszont meglepően olcsó volt. Xo volt a sofőrünk, aki egész jól beszélt angolul, így remek nap elé néztünk. A megállapodás szerint három császári sírhoz, egy pagodához és a régi császári városhoz vitt el minket a szuperkedves sofőrünk.
Az első sír kb 15 km-re fekszik Hue városától és a szavunk is elállt a csodálattól. Annyira hangulatos volt az esős időben, a szép zöld fákkal, fűvel szegélyezett sírhely. Elefánt és ló szobrok, templomrészek, kertek csodaszép fákkal, az egész egy hangulatos tóval szegélyezve. Bár szakadt az eső, nem volt zavaró (…és ekkor még nem volt meg a csodaszép lila eső ponchóm, amit a fényképezőgép védelme miatt vettem magamnak). Ez a hatalmas sírhely az egyik császár végső nyughelye, aki a hatalmas kert legvégén, egy kerítéssel körbevett fal mögött nyugszik. Itt helyezték nyugalomra több száz évvel ezelőtt és azóta zárva vannak a kapuk mindenki előtt. Csak a templomot, a kertet és a szobrokat lehet megcsodálni, magát a sírt nem.
A második sírhely teljesen eltért az előzőtől, a szépséges kőépítmény fekete volt és egy meredek lépcsőn kellett felmászni, hogy eljussunk a nyughelyig. A legfelső terem olyan lenyűgöző díszítést kapott, hogy ismét csodás meglepetésben volt részünk. Ezt imádom Vietnámban, hogy mindig meg tud lepni. Annyi csoda van itt! Az egész terem szép csempe mozaikkal volt kirakva.
A harmadik sír volt a leghatalmasabb, itt is legalább egy órát időztünk. Ezután meglátogattuk a templomot és a császári várost. Sajnos a síremlékek nagy része a bombák áldozatává vált a háború idején.
Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen város, ennyi élményt fog nyújtani nekünk. Már a sírokhoz vezető út is csodaszép volt, annyira illet hozzá az esős, ködös idő.
Másnap reggel indultunk tovább Hoi An-ba, ami Vietnám gyöngyszeme. Négy óra volt az út busszal, sajnos az alvó buszra nem volt már hely, ami azért lett volna poén, mert a buszon három sorban ágyak vannak egymás felett, úgyhogy majdnem teljesen fekve tudod végigutazni a távot.
Hoi An egy régi kereskedő város – szintén a világörökség része, akárcsak Hue- telis tele édes házakkal és isteni éttermekkel. Egy kulináris álom, végre!:) Hamarosan erről is beszámolok! Puszi mindenkinek!
Hue, the Imperial City
Hue is a one hour flight from Hanoi, where we arrived late in the evening. Another amazing omelette with baguette in the morning and Vietnamese coffee. It’s the best coffee, strong, but not too much.
Before leaving to visit the tombs we had a “lock” emergency, as Melinda couldn’t open her number lock on her bag. We always lock valuables in our bags, just to make sure. An incident in Cuba thought us to be careful. It’s better to be this way…not that people steal here, they are really decent. I tried every number from 999 to 599 (in case she doesn’t remember well:)), asked the support of the Universe, but it didn’t work, or not in the way expected, so we asked for help at the reception. I was prepared for a long conversation, to get ourselves understood, what we want, why are we so blond, that we can’t open it, we need help bla bla. But it didn’t take more than two seconds for the guy to get his tools and break the lock off. There you go no need to worry. Really, everything gets sorted out here!:)
Since by the time we managed to fix the lock problem it was already noon, so we missed all the tours. Therefore we had the option to take a taxi, a motor taxi or a private car. Taxi is too expensive, motor taxi is out of the question (it was raining and you have to see the traffic here..) and the private car was surprisingly cheap, so we went for it. Xo was our driver, a nice boy with pretty good English. The agreement was that we will be taken to three imperial tombs, a temple and the old imperial city.
All tombs were so different, the first one with a nice garden, a lake, elephant and horse statues and a temple. The Emperor was buried in a private place, surrounded by a huge wall, where you cannot enter. It was raining, but it was a perfect match with this scenery.
The second one was on a hill, black stones, soldier statues and a hall for the Emperor’s burial place. It was decorated with beautiful pottery tiles.
The third one was the biggest, with a sweet garden, purple flowers and a pond. Afterwards we visited the temple, then the imperial city. Unfortunately majority of these sights have been heavily bombed during the war. So many of the buildings are missing.
Next morning we moved on to Hoi An by bus. Unfortunately there were no seats available on the sleeping bus, which would have been fun, as there are beds, instead of seats (in three rows, two above each other). So the four hour drive is very comfortable. Hoi An is a real treasure, with lovely old merchant houses and great restaurants. They say it’s the culinary hot spot of Vietnam:). I’ll tell you more about it shortly!
Sophie Loves to Travel 