Hoi An I love you:)

Image

Hoi An

Hoi An városkája egy igazi ázsiai gyöngyszem. Apró utcák, szépséges, régi japán és kínai stílusú kereskedő házakkal, a folyóra néző édes éttermekkel, telis tele lampionokkal, a szivárvány minden színét felvonultatva. Talán Szentendréhez tudnám hasonlítani az érzést, ahogy a szebbnél szebb házak között sétálgattunk. Bár sok szép helyen jártunk eddig is, Hoi An volt az első, ahonnan nagyon nehéz volt eljönni. Imádtam az utcákat járni, előre vártam, hogy hol fog felbukkanni egy újabb műemlék épület. A több száz éves házak nagy részében ma is ott élnek az emberek, akár hét generáció óta. Az ük-ük nagypapa képe, aki anno a házat építette, központi helyet foglal el a nappaliban. Annyira szép, hogy így tisztelik az őseiket és megemlékeznek róluk. Otthon ki fog emlékezni rám 300 év múlva? Minden ház gyönyörű japán és kínai fafaragásokkal díszített. Az egyik ilyen házba be is sétáltunk, ahol a család legfiatalabb lánya körbevezetett minket, az egyik szobában közben a nagyika ott szundikált csendesen az ágyban. A testvére lelkesen megmutatta, hogyan készít ezüst ékszereket, amit persze még lelkesebben kínált megvételre. Az emberek mindenhol nagyon kedvesek, de remek üzleti érzékkel rendelkeznek, igazi sales-esek, nagyon tudják, mit hogyan kell eladni.

A város számomra legszebb része a folyó két partján elterülő éttermek sora volt. Mivel kellemes volt az idő, kb. 20 fok, minden nyitott, mindenki kint ül az asztaloknál, vagy a teraszokon a második emeleten, ahonnan kitűnően lehet nézni az elhaladó turistákat és a helyieket. A csónakokban üldögélő nénik percenként üvöltik, hogy „Hallo, cheap boat”, szívesen elvisznek bárkit egy rövid csónak útra. Ahogyan ott üldögéltünk, finom vörösbort kortyolgatva, majdnem elsírom magam olyan boldog vagyok, hogy ott lehetek.

Az egyik délután megtaláltuk a helyi Divino-t és utána minden nap megittunk ott egy pohár bort. Ez hiányzik a legjobban Budapestből, a családon és a barátokon kívül. A lakásom is sokszor eszembe jut, ahogyan kint üldögélünk a teraszon nyáron. Viszont itt nap, mint nap új élmények érnek, új embereket ismerek meg – igaz csak rövid időre- és újabb szép helyeken járok. Most azt érzem, hogy nem lehet megunni a templomokat, a romokat és a városokat, mert mindegyik annyira más. Néha elegem lesz a nyüzsiből és a koszból (ami inkább rendezetlenség, mert Vietnám pl elég tiszta volt), de aztán a következő órában vagy napon valami csodálatos hely kompenzálja ezt. Többen azt mondják, hogy hamar eljön az az idő, amikor vissza akarsz menekülni a szép tiszta bevásárló központokba és rendezett utcákra Európába. Majd meglátjuk, nálam hogy lesz ez. Most azt érzem, hogy amit lehet, azt látnom kell, új élményeket szeretnék és nagyon sok jó emberrel találkozni. A barátaim, a családom, a jövőbeni munkám és a csillogó üzletek megvárnak. Pont tegnap este viccelődtünk a lányokkal skype-on azon, hogy hamarosan biztosan  átalakulok és ha majd otthon hívnak vásárolni, azt fogom mondani, hogy nem köszi, van elég ruhám, nem kell új, a hajam pedig rasztás lesz:). A viccet félretéve, tényleg alább adsz, pl. ha egy picit gyűrött a ruhám, mert nincs vasaló, az már nem érdekel. Vagy otthon ki nem léptem volna smink nélkül az utcára, még a boltba is tettem volna legalább egy kis pirosítót, itt teljesen jól érzem magam smink nélkül is. Persze néha kell a „spa élmény”, a körmünket szépen kifestjük, vagy megcsináltatjuk, mert nagyon olcsó. Azért kíváncsi vagyok, hogy a gondosan bepakolt fekete szemfestéket, a csodaszép lila csillám port mikor fogom használni és hányszor? Lehet fogadásokat kötni! Szerintem legalább 1X fogom:).

Szóval Hoi An… a tervünk szerint a térképen minden utcán legalább egyszer végig akartunk haladni. Persze mindig beültünk valahova, mint például a törzshelyünkre, arra a bizonyos pohár vörösborra. Szemben egy szabó üzlet volt, figyeltük az embereket és hallgattuk a zenét, ami az utcai hangfalakból szólt:). Még a Magyar Rapszódia is lement egyszer.

A város amúgy tele van szabóságokkal, ahol rendkívül kedvező áron lehet öltönyt, kosztümöt, vagy bármilyen egyéb ruhát varratni. Még cipőt és táskát is készítenek 24 óra alatt!! Több száz oldalas katalógusokból lehet fazont, anyagot és színt választani.

A legfinomabb helyi specialitás a „white rose”, ami rizstésztában gőzölt rák, isteni halszószba mártogatva, pirított hagymával megszórva. Tudom, hogy ez nem hangzik annyira jól, de nagyon finom!:)

Majdnem három teljes napot töltöttünk itt, szuper volt, hogy nem mentünk minden nap túrákra, hanem hagytunk időt a kulináris élvezetekre és a lustulásra is. Egy túrát azért nem hagyhattunk ki, így elmentünk My Son-hoz, ami a „kicsi Angkor”, csak ősi hindu templomokkal és szentélyekkel. Különleges hangulata volt a téglavörös romoknak, a sűrű erdőben, ködbe tűnő hegyekkel a háttérben, hatalmas leveleken óriás vízcseppek a reggeli esőtől.

Ildiékkel Hoi An-ban is összefutottunk (aki nem olvasta korábban, Ildit a budapesti meditációs tanfolyamról ismerem és bár tudtam, hogy jön ide, nem beszéltünk meg találkát és kétszer is összefutottunk), ismét, véletlenül:), úgyhogy bandáztunk egyet a „törzshelyünkön” és koccintottunk egy finom pohár borral. Tudom, hogy egy picit soknak tűnik az elfogyasztott bor mennyisége, de csak napi egy-két pohár volt, elosztva:). Nem lehetett egy ilyen esélyt elszalasztani, ha már ilyen ajándékot kaptunk, finom borokat, a helyi Dalat Wine-on kívül. Ami bár nagyon szar, de hozzá sem fogható ahhoz a borhoz, amit Sevid City-ben, Horvátországban ittunk egyszer. Az pont olyan volt, mint a körömlakk lemosó.

Ha egyetlen helyet láthattam volna Vietnámból, azt hiszem Hoi An lenne a nyertes (holtversenyben a Halong Öböllel). Vannak olyan városok, amik nem csak a szépségükkel vesznek le a lábamról, de van valami a levegőben, kisugárzás, rezgés, valami megfoghatatlan.

Megint repülőre ültünk, hogy időt spóroljunk és hamar meg is érkeztünk Saigonba. Másodszorra teljesen más képet mutatott, még jobban tetszett. Hamarosan leírom azt is! Most már Kambodzsában vagyunk és holnap indulunk a tengerpartra, ott lesz időm utolérni magamat a blog kapcsán:).

IMG_3508 IMG_3521 IMG_3523 IMG_3553 IMG_3562 IMG_3607 IMG_3629 IMG_3646 IMG_3684 IMG_3717

Hoi An

Hoi An is a small town, an Asian pearl. Tiny streets, beautiful old Japanese and Chinese merchant houses, restaurants overlooking the river, lanterns from the colors of the rainbow everywhere. It’s something like walking in Szentendre, adorable houses. Vietnam is beautiful overall, but this is the first place which is hard to leave. I want to stay here. I love to walk the streets and I am excited to see all the merchant houses, assembly halls and communal houses. People still live in these ancient houses for over 7 generations. The photo or painting of the grand grand grandfather is in the centre of the home. I love this, how they respect and remember the old. I wonder will anyone remember me in 300 years? All houses have beautiful Japanese and Chinese wooden carvings. We walked in one of these houses, where the youngest daughter showed us around. While we visited the rooms, grandma was sleeping quietly in the bedroom. She is used to the tourists coming into her home. The brother was excited to show us the silver jewelleries he makes. He was even more excited to sell us some. The people are so sweet here, but they are also really good business men, with sales veins, they really know how to sell stuffJ.

The most beautiful part of town for me was the walkway on the riverbanks, with nice restaurants. The weather was pretty warm, around 20 degrees, so all places are open. You can sit outside or on the terraces on the second floor. It’s really fun to watch everyone walk by, the old ladies are shouting „Hallo, cheap boat” from their small wooden boats. As we sit here, sipping a delicious glass of red wine, I almost cry, I am so happy  enjoying this moment.

One afternoon we find the local Divino bar, where we drank a glass of red every day. This is what I miss the most about Budapest, after missing my family and friends. I think of my apartment often as well, as we sit at the terrace on a summer night. But here I see new places and I meet new people everyday, though only for a short time. Now I think it’s impossible to get bored of all the temples, sights and cities, as they are all so different. Sometimes I get fed up of the buzz and the dirt (although Vietnam was pretty clean), but then an hour or a day later some kind of beauty compensates this.

Many people say that you get fed up of the dirt pretty soon and want to go back to your mall and pretty streets in Europe. I wonder if that is going to hit me too? We’ll see. Now I feel that I have to see new things, meet a lot of good people. My family, friends, future job and glamorous shops will wait for me. We made a joke about this last night with the girls over Skype, that they won’t be able to take me shopping when I get home, as I will say, no, I have everything, I don’t shop new clothes anymore. Or I will cut my hair completely. Jokes aside, you really give up some things, like if your shirt is not ironed, the world won’t collapse. Or I don’t use makeup, which I would never skip in Budapest. You need the girly spa feeling here as well, like painting your nails. I wonder if I will use the black eye make up and lovely purple shine dust here which I brought with me. Do you want to bet? My bet is that I will use it at least once.:)

So Hoi An…our plan was to walk every street on the map, of course we stopped at bars and restaurants all the time. The best spot was „Divino”, where we watched people walk by, the vendors in the shops and listened to the music played from the speakers on the street. They even played the Hungarian Rhapsody once.

The city is full of shops, where you can get a suit or dress made from silk or even have a leather bag or shoe sewn in 24 hours. They are beautiful and cheap. You can choose design, color and material from hundreds of catalogues.

White rose is the local delicacy, steamed rice pasta with shrimp, dipped in fish sauce, sprinkled with fried onions. We ate one every day.

We spend three days here, it was great that we had time for everything, we only took one tour. We went to My Son, which is like small Angkor, but with Hindu temples and sanctuaries. Lovely brick colored ruins, with lush green surroundings, a foggy mountain and huge heart shaped leaves with the morning raindrops still on them.

We bumped into Ildi and Zsófi here as well, so we hanged out for a while at our wine spot. It was great to have a conversation with them. I know it seems all we did was drink wine, but we only had a glass or two per dayJ. It was a gift to find nice wines finally. The local Dalat Wine is not good. I only drank once a worse one, in Sevid City, Croatia. That really tasted like nail polish remover.

If I only had the chance to visit one place in Vietnam, I would choose Hoi An. (Halong Bay is also very close) I love cities, which are not only beautiful, but have an atmosphere, a vibe, something in the air, you can’t word.

From here we took a flight again to Ho Chi Minh, then we are approaching towards Cambodia.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s