Ho Chi Minh 2, irány Kambodzsa!

IMG_3258

Sikerült belenyúlni és a legnyüzsgőbb utcában foglalni szállást Saigonban. Amúgy is mindig zaj van, mert az ablakok papírból vannak, de itt éjszaka üvöltöztek az emberek, pontosabban olyan volt mintha egy iskolaudvaron aludtunk volna, pedig gondolom, hogy a vietnámi gyerekek is alszanak éjszaka:). Egy napot várost néztünk és elmentünk a „reunification” palotához, ahol anno a déli kormány működött, manapság pedig a delegációk fogadására használják. Egy óriási szoci épület kívülről, úgyhogy nem vártunk túl sok szépséget. De meglepően szép fogadó termek és régi lakosztályok vannak benne. Igaz, mintha visszacsöppentünk volna a 70es évekbe. A háború idején itt ülésezett a kormány és amerikai tanácsadóik, itt születtek meg a legfontosabb hadi taktikák, stratégiák. Ez volt az utolsó végvár, mikor elesett Dél az Északiak javára.

Este ismét elmentünk a felhőkarcolóhoz és koccintottunk egy koktéllal az 52.-en, de előtte még tornáztunk egyet a szabadtéri tornagépeken.

Eljött az idő, hogy tovább haladjunk Kambodzsa irányába, úgyhogy a 12 órás közvetlen buszjárat helyett befizettünk egy kétnapos Mekong Delta túrára, csak most a határ irányába haladtunk. Ismét elmentünk egy úszó piachoz, hajókáztunk a Mekongon és ezúttal bringáztunk is az egyik faluban (a világ legvacakabb bringájával). Ez a túra nagyon jó volt, tele fiatallal, nem volt annyira turistás, mint az előző. De az út így is nagyon hosszúra sikeredett, kb este hétre értünk oda a határvárosba, Chau Doc-ba. A szállásunk egy úszó szálloda volt a Mekong folyón. Ugye milyen romantikusan hangzik? Hát nem volt azJ. A szoba nagyon lepukkant, meleg víz nuku (amiről persze nem tudtunk, úgyhogy még reggel is vártam, hogy hátha jön). Volt viszont étterem, ahol gyorsan elfogyasztottuk az utolsó tavaszi tekercset, amihez egy rendkívül részeg vietnámi pasi adta a szórakoztatást. Nem tudott már menni és néha megpróbált felénk közelíteni, talán barátkozni akart a két európai lánnyal, de hál istennek ez nem sikerült neki. Hamarosan lelépett a részeg banda egy igazi disznó ólat hagyva maguk után. A pincérek szó nélkül pakoltak el utánuk. Budapesten melyik étterem tűrné ezt?:)

Másnap reggel az útiterv szerint egy gyors hal farm látogatás, majd irány hajóval a kambodzsai határ és délután egykor megérkezés busszal Phnom Penh-be a fővárosba. Persze, mindenki mást mondott, hogy hánykor érkezünk, de ez itt természetes, egyszer úgy is megérkezünk. Hát ez egy kicsit hosszúra sikeredett, ugyanis a halászfalu tényleg 5 perc volt, de utána elmentünk sétálni egy muszlim faluba, ott kb. 1 órát vártunk, majd beszálltunk a hajóba, amit kb. másfél óráig szereltek, majd egy órát álltunk a vietnámi részen (itt ebédeltünk), majd még 45 percet a kambodzsai határon, ahol megkaptunk a vízumot, majd három és fél óra buszút a fővárosig. Azt hiszem öt körül érkeztünk végül meg. Amúgy inkább vicces volt, mint bosszantó, mert nagyon jó volt a társaság. Csupa jó fej fiatal, végig poénkodtuk az utat. Azon röhögtünk, hogy az első szabály amit minden útikönyv ír, hogy soha ne add oda senkinek az útleveled és ne hagyd őrizetlenül a csomagodat. Ehhez képest, mindenhol oda kell adnom az útlevelem, hotel, határ stb és ott kell hagyni a csomagomat, mert majd ők bepakolják neked. Minden meglesz a végén. A nap legviccesebb része az volt, amikor a határon bezsúfoltak minket egy kisbuszba, kb 15 embert és Melinda meg én szemben ültünk a többiekkel, a velem szemben ülő francia pasival totál összeértünk a lábunk. Menet közben mindenki elszunyókált. Annyira izgalmas ennyi féle emberrel találkozni, beszélgetni. Először mindenki egy picit távolságtartóbb, utána viszont mesélnek, merre utaznak, meddig, mi hogy tetszett stb. Ritkán megy ennél mélyebbre a beszélgetés, de érdekes, ahogyan telik az idő, úgy tudsz meg többet a másikról és adsz ki egyre többet magadból. Érdekes az szinte sosem kerül szóba, hogy ki mit csinál, mivel foglalkozik, azt hiszem itt ez nem lényeg. Ki kicsoda otthon, miből él és mennyi pénze van.

IMG_3264 IMG_3263 IMG_3259IMG_3265

Kambodzsában teljesen mások a házak és a tájak. Eltűntek a csodálatosan tündöklő rizsföldek, aminek olyan fényesen zöld színe van, minta megfestették volna. Nem is tudtam Vietnámban a buszon aludni sosem, mert annyi élmény ért. Csak néztem a rizsföldeken dolgozó embereket és a városokat, a házakat, az útra tekintő nyitott nappalikat. Abban az egy másodpercben amikor belátsz egy házba, vagy a fodrász üzletbe, hirtelen látod az emberek életét. Látod a kisfiú pólóján lévő teknőst, a hajat szárító fiatal nő arckifejezését, megdöbbentően sokat fogsz fel. Szerintem többet, mintha ott állnál egy percig. Ilyenkor úgy érzem, mintha tudnám mi történik odabent, miről beszélgetnek, mit éreznek, milyen hangulatban vannak. Annyira benne vagyok ilyenkor a jelenben, a pillanatban.

IMG_3827

 

Az emberek itt sokkal szegényebbek és Phnom Phen is sokkal lepukkantabb, bár nagyon keveset láttunk belőle. Majd visszajövünk 31-én két napra és utána irány Angkor (Siem Reap). Most éppen a buszon ülünk Sihanoukville felé, ami a tengerparton van és ott leszünk egy teljes hetet:). A laptop az ölemben és éppen a blogot írom, a fülemben Norah Jones szól, a helyiek éppen egy vígjátékot néznek a Tv képernyőn, ami persze ÜVÖLT:). Mégis ez az egyik olyan pillanat, amit imádok, most minden jó. Mozizom a tájat, hallgatom ezt a csodálatos zenét és írok. Szeretem írni ezt a blogot, mert tudom, hogy sokatokat érdekel, illetve magamnak is írom, hogy egyszer visszaolvassam. Vagy mondjuk majd az unokám, vagy keresztlánykám elolvassa egyszer. Remélem ti is jól vagytok és sok boldog percet éltek meg! Írjatok le minél többet magatoknak, hogy emlékezzetek rá. Én szoktam napolót írni és hatalmas élmény visszaolvasni a gondolataimat!

Back to Ho Chi Minh 

We managed to book the loudest hotel that you can find in Saigon. All hotels are noisy, since the windows are like paper, but this one was WOW! People screaming, it sounded like sleeping in a school yard in the break between classes. But I guess Vietnamese children also sleep at night.:).We found the bar street.

We visited the Reunification Palace, which is like a typical socialist building, but have nice delegation rooms inside. Of course the feeling is like in the 70s. This has been the headquarter of the South government during the war, strategic war meetings were held here with the American consultants. Today diplomatic delegations are welcomed here. In the evening we visited the sky bar on the 52. floor again and had a nice cocktailJ.

Next morning we moved on. We wanted to get to Phnom Penh, but not with a 12 hour direct bus, but through a Mekong Delta Tour. This time we headed towards the border area. We went to see another floating market, took a bicycle ride through a village (with the crappiest bike ever) and ate a delicious local lunch. It wasn’t so touristic as the other one. It was a long way, we only got to Chau Doc, the border town, by 7 pm. We slept in a floating hotel on the river, which I know sounds romantic, but it wasn’t. Old shcool hotel room, no hot water (which I didn’t know, so I was still waiting for it while taking a shower in the morningJ). Though it had a restaurant, where we had our last spring rolls dinner. An extremely drunk Vietnamese man gave the “performance” during dinner. He was so drunk, he couldn’t walk and left such a huge mess around the table..

Next morning the plan was a quick fish farm visit, then an hour boat to the border, then taking a bus to Phnom Penh, the capitol city of Cambodia. The fish farm was really 5 minutes, but then we went to a Muslim village, had to wait an hour, then got on the boat, where we waited another hour, while they were fixing it, then waited an hour at the Vietnamese border, then another one at the Cambodian, where we got our visa, then a short 3,5 hour drive to Phnom Penh. (So that’s why you should choose to flyJ). Although this experience was rather funny, than annoying. We met really cool young people, we made jokes of everything and laughed a lot. Like, all tour books state as number one safety instruction, ‘Don’t let your passport or luggage out of your sight!’. Well, this is the first thing you do every time! You give your passport in the hotel, than when they process your visa. Leave your bag, where they tell you to. You always get everything back. The funniest part was when they put us into a mini van, me and Melinda facing the others, so close, that the French guy’s thighs opposite me were between minesJ.

In Cambodia the vivid green rice fields are gone, which we could see all the way when travelling in Vietnam. I could never sleep on a bus in Vietnam, I was so much entertained, watching the rice paddies, the people, the villages, the homes. Since the living room doors are open everywhere, facing the streets. For that one moment when you peak in the homes from the bus, you can really see everything. The turtle on the kids shirt, the hair dresser’s smile, what mood the people are in. It’s like a slow motion movie, I really think you can catch more in a glimpse, than in one minute of targeted watching. I love these moments, you are so much in the now. You can feel and understand so much.

Cambodia is a lot less developed, it’s really poor, you can see it on the roads, the houses and the people. Even Phnom Penh, the capitol is a lot more dirty. I am currently sitting on a bus on the way to Sihanoukville, the major beach resort of Cambodia. We will spend a week here, than back to Phom Penh for a couple of days, then move on to Angkor Wat (Siem Reap) for a week.  Even though the comedy that is playing on the TV screen is shouting in Vietnamese, I love this bus ride. I have my notebook

The notebook is in my lap, I am writing the blog, listening to Norah Jones and watching the view. I really enjoy writing this blog, not just for you, who is reading it, but also for myself. It will be great to read over, when I am back home. Also maybe one day my granddaughter or god daughter will want to read it. In my experience writing things down can help you significantly. You can remember and understand a situation, happy moments and even learn from the hard ones. Writing things down really helps us to improve and notice the improvement we make day by day. Try, you won’t regret it!:)

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s