Luang Prabang utcáit, ami nem mellesleg a Világörökség része, több mint harminc buddhista templom teszi különleges hangulatúvá. Az utcán, lépten nyomon, narancssárga lepelbe öltözött szerzetesek és szerzetes tanoncok sétálnak barna esernyőikkel, hogy megvédjék a bőrüket a délutáni tikkasztó melegtől.  Ezek a fiatal fiúk, szerzetes tanoncok, a harminc templom egyikében élnek és tanulnak, több mint kétezren. Laoszban ez hagyomány, minden fiú gyermek egyszer az életében, minimum három hónapot eltölt szerzetesi kötelékben. Ez nem csak az ő lelki fejlődésüket segíti elő, de a családjának is áldást jelent. Természetesen nagyon sok család kényszerből küldi gyermekeit a templomokba tanulni. Hiszen a tanoncok nagy része apró falvakból származik, ahol talán iskola sincs. A buddhista közösség lehetőséget ad nekik, hogy igényes oktatásban vegyenek részt. Normál iskolába járnak, de a templom iskolájában is tanulnak délutánonként. Aki nem lesz szerzetes és más szakmát választ, egyetemi felkészítő programokban is részt vehet. Tehát nem mindegyik tanoncból lesz szerzetes, nem ez az iskola elsődleges célja.

Az egyik 17 éves fiú, akivel én beszélgettem, például tanár szeretne lenni. A barátja, aki nagyon szerény volt és csak keveset mesélt magáról, arra a kérdésemre, hogy mi az álma, azt felelte, rendőr szeretne lenni.

A szerzetes tanoncok általában jól beszélnek angolul. Tanítják a nyelvet az iskolában és számos program támogatja őket. Ezen kívül elterjedt, hogy a turisták néhány órát beszélgetnek velük. Ez nem feltétlenül szervezett körülmények között történik, hanem egyszerűen besétálok egy templomba és leülök egy szerzetes fiú mellé és megkérdezem, hogy szeretne-e angolt gyakorolni, beszélgetni. Persze rendkívül lelkesek, hiszen ritkábban adódik alkalmuk gyakorolni a nyelvet és a világról pedig, nagyon keveset tudnak.

 

A napjaik szigorú szabályok szerint működnek, amit elmondásuk szerint, nem könnyű betartani.:) Mielőtt a templom lakói lesznek, fel kell esküdniük 10 buddhista alapszabályra (a 200 közül). Többek között nem utazhatnak luxus körülmények között, nem ehetnek dél után, nem létesíthetnek szexuális kapcsolatot, nem szórakozatnak, táncolhatnak, énekelhetnek, vagy sportolhatnak, nem fogadhatnak el pénzt.

Reggel 4-kor kelnek és egy közös ima, majd meditáció után elindulnak az adománygyűjtő körútra. Reggel 6 óra felé több száz szerzetes lepi el Luang Prabang utcáit, ahol a helyiek már várják őket és élelem adományokat adnak át a mély tiszteletben lévő tanoncoknak és szerzeteseknek. Ebből készítik el 7 óra felé a reggelijüket és rakják félre az ebédre valót. Ezután következik az állami iskola, majd a buddhista tanok. Az utolsó étel, amit magukhoz vehetnek, délben van, utána tilos ételt fogyasztani. Persze hallottam, hogy ha nagyon éhesek, titokban elmajszolnak egy banánt.:)

Délután van egy kis pihenő idő, illetve ilyenkor takarítják a templomot. Fél hatkor ismét van egy közös meditáció és ima, majd 9-10 felé villanyoltás, hiszen reggel nagyon korán kell felkelni. A délutáni meditáción részt vehetnek külföldiek is, amit remélem holnap végre személyesen is megtapasztalhatok.

Ugyanis az elmúlt egy hét alatt sikerült kétszer gyomorrontást kapnom, pontosabban nem tudtam felépülni az elsőből. Bár nem bánom, hogy szaladnak rólam a kilók, azért nem ezt a módot választanám a jövőben:).

A buddhizmus legfontosabb üzenete minden ember és élőlény szeretete, ami tényleg érződik ezekben a kultúrákban. Néha azt gondolom, hogy Ázsia tartja egyensúlyban a világot. Az a sok bűnözés, ami Nyugaton van, itt sok országban minimális szinten létezik csak (persze Ázsiában is van erre komoly ellenpélda, nem is kevés..). Az emberek tényleg próbálnak jót tenni és mindennap e szerint élni. Segíteni egymást és a közösséget, a céljuk egy boldog, kiegyensúlyozott élet elérése. Ahogy az elmúlt két hónapban volt lehetőségem figyelni az embereket, egyre jobban látom, hogy tényleg milyen harmonikusan élnek. Sokan szegények és tényleg kevés tulajdonuk van, de mosolyognak és szeretetet adnak. Bár sokan kemény fizikai munkát végeznek, mégis megtalálják a jót mindenben. Szoktam ezen gondolkozni, vajon mi a jobb, ki a szerencsésebb? Mi Nyugaton, mert lehetőségünk van bármit megvenni, elérni, megtanulni. A lehetőségek tárháza korlátlan, mind az anyagi és szellemi javak terén. Vagy ők, ahol a lehetőségek korlátozottak, de az élet a szeretetről és egymás segítéséről szól. Míg nálunk sokszor inkább a javak felhalmozásáról vagy megtartásáról.

A fiúk 12 és 20 éves koruk között élhetnek a templomban, van, aki rövidebb időt tölt el (akinek a családja megteheti, hogy maga neveli gyermekét és járatja iskolába), de van, aki akár 8 évet tölt távol a családjáról. Ne feledjük, hogy kisfiúkról van szó, akik talán évente egyszer látják szüleiket, testvéreiket. Nincs könnyű életük, mert bár lehetőséget kapnak egy szebb életre és tanulhatnak, a családjuktól távol teszik ezt. Pedig a családi kötelékek mindennél fontosabbak. Ezen kívül egy elzárt világban élnek, aminek ugyan van előnye (nem komputer játékokkal játszanak és a Facebook-ot nyomkodják), de talán hátrány is, ha egyszer kikerülnek a nagybetűs életbe. A fiú, akivel én beszélgettem, pl. 17 éves és jövőre el szeretne menni Thaiföldre egyetemre. Olyan volt, mintha egy 12 éves fiúval beszélgettem volna. Végtelenül kedves, érdeklődő és segítőkész, de még nagyon ártatlan.

A hetem nagy része tehát szenvedéssel telt, a gyomrom miatt, de szerencsére becsúszott közé, egy két egészséges nap. Elmentem bringázni, olvastam, fotóztam. Szép templomokat láttam és fantasztikus élmény volt a szerzetes tanoncokkal beszélgetni. Még néhány napot maradok, mindenképpen szeretnék még sokukkal beszélgetni. Megismerkedtem a szomszédjaimmal, egy 65 körüli kanadai pasival és egy 30 körüli koreai fiúval. Jókat beszélgettünk és vacsorázni is voltunk. A koreai fiú, Tae Ha, egy világkörüli úton van, amit kizárólag szárazföldön és hajón fog megtenni. Bringázni akar és stoppolni. Nem mellesleg megmászta már a Himalája egy részét és testépítőJ. A kanadai pasi, Lee, pedig Indonéziában él, bankár volt, majd tanár és iskola igazgató lett. 15 évet élt Kanada legészakiabb részén a sarkvidéken. Olyan érdekes történeteket mesélt az ottani életről, hihetetlen. Mindig rádöbbenek, hogy milyen nagy a világ, és mennyi ember él benne, mennyi különféle sors van. Tényleg különleges ez a szóló utazásban, hogy sokkal inkább megismersz embereket. Már túljutsz, a „Honnan jöttél?”, „Merre fogsz utazni”, „Eddig mit láttál” kérdéskörön és a szélsőséges vallási nézetek problematikáján keresztül, az angol egészségügyi ellátáson át, minden szóba kerül. Nagyon értékes embereket lehet megismerni.

Egyszer ezt az idézetet olvastam, ami nagyon igaz:

„…tekints mindenkire úgy, az utad során, mint a kirakós egy darabjára és fogadj úgy mindenkit, mintha a tanárod volna…”

 

Life of the novice monks in Lao

Over thirty Buddhist temples make the streets of Luang Prabang, which is part of the Unesco World Heritage, so special. As you walk the streets along, you can meet the orange robe monks and novices. Holding brown umbrellas to protect them from the steaming afternoon sun. More than 2000 novice monks live and study at one of the temple schools. It is a tradition in Lao for boys to live in the temples for min. 3 months. It is a blessing for them, but for their families as well. Although many families cannot afford education for their young boys, or the village they come from is so remote, that there isn’t a school, so novice life is the only way. The Buddhist community gives them a chance for superior education. They can attend state school and the monk school as well in the afternoon. They also learn languages and attend pre university programs, if they want to continue their studies in one of the local or Thai universities. Not all of them become monks, most of them actually don’t.

The 17 years old novice boy, I was talking to wants to be a teacher and study in Thailand from next year. His friend, who was very shy  to talk, said his dream is become a policeman.

The novices usually speak good English, they learn it in school and try to practice whenever they have the chance. Many tourists visit them and have conversations about their lives. It is usually not organized, you can walk into any temple and just ask the boys there if they want to practice. The boy I asked was very enthusiastic to speak to a foreign person.

They live their lives among very strict rules, which, according to them, is not easy to fulfill. Before becoming residents of the temple, they have to swear to 10 vows (from the 200): they can’t eat after noon, can’t sing, dance, do sports, kill a living creature, have sexual relation, travel on luxury seats and accept money etc.

They wake up at 4 in the morning, pray and chant together, meditate. Then they go for the alms collection (major „tourist attraction” of the town). Around six in the morning hundreds of monks line up and locals fill their bags with food, mainly sticky rice. It is a good deed to give food for monks and they are highly respected. The monks prepare breakfast from the food they get and put aside some for lunch. After noon they are not allowed to eat more, only drink. I heard some of them keep snacks if they get very hungry:). Then they go to state school, then to monk school. In the afternoon there is some time to rest and also it’s the time to clean the temple. At half past five it’s chanting and praying time with meditation again. Foreigners can also join in. Which I truly hope to do tomorrow, finally. As in the last week I was sick of food 2 times. I am happy to loose some weight, but maybe it’s not a very healthy way:). I would rather skip it in the future.

The most important message of Buddhism is Love of every living being, which you can truly feel here. Sometimes I get the feeling that Asia keeps the balance of the world. All the crime in the West, hardly exists here. Of course many Asian countries are not this way and crime is huge. In Lao and other countries I visited people are trying to live their everyday life with love and good deeds. Help others, the community and live a harmonized life. Many of them are poor, they hardly have any possessions, but they smile and spread love. Even though majority works in agriculture, which is tough. They still can manage to find the good things about life. I think about this. Which is better? Living in the West, where we have unlimited possibilities and access to everything we want or living with very little, but really be happy, as life is about helping others and love. Whereas it’s mostly about money in our societies.

The novice boys can live in the temples from 12 to 20 years of age. Some of them spend only a short time here, but most of them stay until they can. Let’s not forget these are very young boys, spending their childhood away from their parents, lonely. They meet maybe once a year. That must be tough, but at the same time, they get the chance for a better life and possibilities.

They live in a closed world, which has it’s benefits, like they don’t play with computer games or they don’t have a Facebook account. But on the other hand they will go outside one day to the real world. Like to boy I was speaking to. He is 17, but he was more like a little boy of 12, very innocent. And he will go to University next year to Thailand.

Majority of my last week was about suffering, but luckily I had a couple of health days as well. I went biking, read my book and took photos. I saw amazing temples and it was unforgettable to chat with the monks. I will stay 2 more days, I hope to have more conversations with them. I also got to know my neighbors in the hotel. A Canadian guy in his late 60s and a Korean guy around 30. We had nice chats and we went for dinner as well. The Korean guy, Tae Ha is on a world tour. He only uses land and water transport, no flying. He wants to ride a bike and hitch hike. He, by the way climbed part of the Himalaya and is a body builder:). Lee, the Canadian guy is an ex banker, who left his job to become a teacher and school principal. First in the native communities of Canada in the Arctic, than in Indonesia.

It’s really special to travel solo. You meet much more people this way. You get through the „Where are you from?”, „How long are you traveling for” questions and start to explore any subject from fundamental religious problems through healthcare issues of the UK etc. You can learn from everybody, take great thoughts with you and meet good people.

Once I read this quote, which is so true:

” …regard everything that happens to you on your journey as a clue, and accept everyone you meet along the way as a teacher…”

    

Nem gondoltam volna, hogy túl lehet szárnyalni az eddigi tájakat és érzéseket. Luang Prabang városkája Laosz északi részén helyezkedik el a Mekong folyó partján, csodálatos hegyekkel körbevéve. Egy fényes gyémánt Ázsia szívében. A turista központ egy kis félszigeten helyezkedik el a városon belül, tele van buddhista templomokkal és hangulatos éttermekkel. Régi francia épületek keverednek rusztikus bárokkal, buddhista szentélyekkel. Az éttermek egy része a főutcán helyezkedik el, az utazási irodákkal egyetemben. Több tucat utat kínálnak, a közeli hegyekbe és falvakba. Lehet menni trekkingelni, de két-három napos elefánt tréner (mahout) túrára is be lehet fizetni vagy ellátogatni a hegyi falvakba és a helyiekkel együtt eltölteni egy-két napot. A környéken vannak vízesések és lehet a folyón kajakozni vagy raftingolni is. Itt nem unatkozik az ember, annyi féle program van. De a legeslegjobb, ha bringát bérelsz és tekersz egyet a folyóparton, néha megpihensz vagy iszol egy isteni gyümölcs shake-t.

Ha besétálok a főutcára turisták százai ülnek az éttermek teraszán és kóstolják végig a finomabbnál finomabb laoszi fogásokat. A parton pedig áttekintve a túloldalra, amit egy bambusz híd köt össze, pálmafák és veteményes keretek sorakoznak a meredek folyóparton. A naplemente igazán narancssárga, pont amilyennek lennie kell. A hegytetőn lévő buddhista templom (wat) lépcsőin ülve, a hegyekkel a háttérben szép képeket lehet készíteni.

Imádom, hogy mindenhol friss gyümölcs shake-et lehet kapni. Egyszerűen friss gyümölcsöket összemixelnek jéggel. Most éppen egy görögdinnyéset iszom, olyan frissítő és egészséges, mindenkinek javaslom kipróbálásra. Kis Bacardival még jobb:)

      

Egy hét alatt több élmény ért itt, mint talán az egész út alatt eddig.  Már maga a város is teljesen levesz a lábamról, simán ellenék itt minden évben egy-két hónapot.

A második napon elmentünk egy egész napos túrára. Először a Pak Ou barlangoz látogattunk el, ami arról híres, hogy több ezer buddhista szobrot helyeztek el benne az évszázadok alatt. A barlang az elefánt táborral szemben van, kicsi csónakkal kellett átkelni rajta. A Mekong folyó partján szinte fehér a homok, olyan volt, minta egy igazi tengerparton lettünk volna. Körbe csodás, zöld növényekkel benőtt hegyek. A délutáni program egy rövid elefánt tréninggel kezdődött. Megtanítottak minket a kulcs vezényszavakra. „Pai- Haladj előre”, „Ya Ya – Hagyd abba!”, „How- Stop”…és még jó sok másikat is, de úgy gondoltuk, hogy ez a három lesz a legfontosabb, életmentő kulcsmondat. Ezzel a három szóval minden elefántos szituációt meg tudunk oldani:).  A tréning alatt végignéztük, ahogyan egy másik csoport turista levonul az elefántok csupasz hátán a partra és bemegy velük fürdeni a vízbe..hát itt majdnem meggondoltunk magunkat:). Először is a meredek lejtőn megy le az elefánt, két ember ül a hátán és majdnem leesik, ugyanis az elefántnak nincs pl. sörénye, amibe bele tudsz kapaszkodni. Talán a fülébe, ha elől ülsz. Én Melinda mögött ültem, úgyhogy én a combszorító izmomat olyan komolyan kidolgoztam ezalatt a húsz per alatt, hogy Swarzi is megirigyelhetné. Melindának pedig a keze rohadt le másnap az izomláztól, mert ő azzal próbálta elérni a háton maradást. Én nem csupán magamat próbáltam az elefánt hátához ragasztani, hanem azon imádkoztam, hogy meg ne billenjek és lökjem Melindát a mélybe fejjel előre:).

 

    

Szóval, eszméletlen élmény volt, de tényleg! Tudjátok milyen az, amikor a megszépülnek az élmények!! Az elefántokkal tehát szerencsésen leértünk a vízhez, amibe egyesével bevonultak. Majd az elefántunk lemerült velünk a vízbe, ő nem is látszott ki, csak mi. Majd egy lomha mozdulattal beleejtett minket a folyóba, aminek olyan erős sodrása volt, hogy alig bírtunk visszamászni az elefántunkra. Persze azért arra is kiemelt figyelmet fordítottunk, hogy ne lapítsanak össze minket, vagy ne kerüljünk pl.kettő közé. Melindát picit össze is lapították. Amúgy biztonságos volt az egész, de azért észnél kell lenni, hiszen óriási állatokról van szó. Imádnivalók, ahogyan a szemedbe néznek, az ormányukkal megtapogatnak, még most is dobban egyet a szívem, ha felidézem. Nagyon szeretem őket és szerintem ők is nagyon szeretik az embereket. Valami különleges energiát sugároznak magukból, annak ellenére, hogy sok emberből inkább félelmet váltanak ki.

Laosz egykoron a millió elefánt országa volt, rengeteg elefánt élt a vadonban, de sajnos mára rendkívül veszélyeztetett helyzetben vannak, alig él párszáz az országban. Sokat megölnek az agyarukért, amiből szuvenírt készítenek, vagy halálra dolgoztatják őket, hatalmas súlyokat cipeltetnek velük. Sok elefánt tulajdonos turista mutatványokra kényszeríti az állatokat, hogy össze tudja gyűjteni a napi betevőt. Hatalmas mennyiségű ételt fogyaszt el egy elefánt egy nap alatt. Szerencsére sok non profit szervezet működik már Ázsia szerte, akik megtanítják a helyi embereket arra, hogyan tudnak jól bánni az állataikkal.

Fontos, hogy soha se vegyetek elefánt csont szobrot vagy bármi, abból készült tárgyat! Illegális és nagy valószínűséggel csúnya halállal fizetett érte egy elefánt!

A bátrabbaknak ki lehetett próbálni a vízben, hogy milyen érzés, amikor az elefánt teljes erőből megpróbál lerázni magáról. (Elefánt Rodeo:)) Néhány fiú bevállalta, olyan repülések és esések voltak a vízbe, hogy szakadtunk a nevetéstől. Az elefántok trénerei (fiatal 20-30 év körüli fiúk) úgy ugráltak elefántról elefántra, hogy beleszédültem. Életem egyik legszebb élménye lesz, hogy ilyen közel lehettem az elefántokhoz és ennyit megtudtam róluk. Biztosan el fogok menni önkéntes munkára Thaiföldön, ha lesz rá lehetőségem.

Másnap délután elmentünk a Kuang Si vízeséshez, ami 30 perc autó útra van a városból. Csodálatos dzsungel környezet, tele madarakkal és lepkékkel. Olyan kék volt a víz, minta rikító kék csempével rakták volna ki az alját. Sokan meg is mártóztak benne, de olyan hideg volt, hogy mi inkább a környezetben gyönyörködtünk. Volt egy medve farm is, ahol szörnyű körülményektől megmentett medvéket ápoltak. Elsősorban Kínában tartanak medvéket apró ketrecekbe zárva, ahol nagyon elterjedt különféle állatok szerveit és testrészeit „orvosi célzattal” felhasználni.

 

Már Laoszi ételeket is tudunk készíteni, tegnap elmentünk egy laoszi főző kurzusra. Két helyi pasi tartotta nekünk és kb. 5 ételt készítettünk el. Volt rajtunk kívül egy francia pasi, három osztrák, egy kínai, két kanadai lány, egy angol nő és egy holland pár. Reggel elmentünk közösen a piacra, ahol megismertük a zöldségeket, fűszer növényeket és egy két érdekességet is láthattunk. Utána megfőztük az ebédünket, isteni Luang Prabang salátát és wok zöldségeket csirkével. Megtanultuk elkészíteni a kedvenc currynket is:). Annyira egyszerű a jobbnál jobb ázsiai ételeket megfőzni. Itt a padlizsán sokkal kisebb, mint, otthon, inkább hasonlít uborkára és nagyon sok ételbe beleteszik.

    

 

 

Esténként a város főutcája esti piaccá alakul át. Az út teljesen hosszán és szélességén sátrakat állítanak fel és beköltöznek alá a környékbeli falusiak mindenféle szuvenírt árusítani, a turisták vesztéreJ. Ugyanis,  ennyi szépséget egy helyen én még egy óriás plázában sem láttam. Pólók, tündéri elefántos, kézzel varrt neszesszerek, ezüst karkötők, ágytakarók, párnahuzatok, zöld tea kézzel festett papírba csomagolva, kis könyv, amit narancssárga lepelbe burkolt buddhista szerzetesek díszítenek, szintén kézzel festett. Látszik, hogy 80%-uk kézzel készült és nagyon egyedi. Először nem értettük, hogyan tud ennyi ember ebből megélni. De most már tisztul a kép, ezeket nem lehet itt hagyni. Mindenkinek legalább 50 ajándékot haza tudnék vinni, persze nem fogok, mert nehéz lenne végig cipelni Ázsián:).  Sorry!

Béla követ minket. Kambodzsában többször ébredtünk a jellegzetes „Tokke, tokke” hangra, de szerencsére nem találkoztunk vele személyesen. Majd itt a szállásunkon a folyosón, a kép mögött lakik egy Béla (aki nem emlékezne, tokke gekko). Ezt tényleg nem hiszem el! Két perce, pedig itt a folyóparton kornyikált egy. Azt hiszem hozzá kéne szoknom, nem tudom miért ennyire félelmetes. Ha éjszaka valamiért felébredek, tuti, hogy egy biztonsági ellenőrzést végzek. Gyorsan körbenézek a szobában, nehogy egy ott pihenjen a falon:). Pedig úgy fél az embertől, amint meglát, mindig elbújik a folyosón a kép mögé.

A folyóparton lévő fa házak annyira hangulatosak. A legtöbb vendégházzá lett átalakítva és kedves teraszokat alakítottak ki rajtuk, ahol egy jó könyvet lehet olvasni, közben a folyóban gyönyörködni. Én úgy döntöttem, hogy ittlétem alatt olyan könyveket fogok olvasni, amik az ázsiai kultúrát vagy történelmet mutatják be. Az első, George Orwell – Burmai napok, ami az író tapasztalatait írja le a koloniális időkről. A kétszínű gyarmat társadalomról és az intrikákról, amik a háttérben zajlottak. Ha befejeztem a könyvet, akkor be tudom cserélni két dollárért egy másik könyvre, így egynél több könyvet nem kell cipelni. A Délkelet Ázsiai Lonely Planet, a burmai LP és naplómon kívül:).

 

A képeken látni fogjátok, hogy milyen csodálatos buddhista templomok vannak errefelé. Arannyal, csillogó mozaikokkal díszített, jellegzetes laoszi tetővel. Mindennap találok újabb templomokat, a kedvencemben van egy apró kert, ahol a Buddha szobrok között olvashatok az árnyékban.

Mától egyedül folytatom az utamat, Melinda hazarepült. Csodálatos 6 hetet töltöttünk együtt, nagyon fog hiányozni! Bár elég furcsa egyedül lenni, szerintem jól fogom magamat érezni! Eddig természetes volt, hogy valaki mindig van mellettem, lehet kihez szólni, együtt hozzuk meg a döntéseket. Most minden lelassult egy picit, nincs hova sietni, mindenre van idő. Ma bringázni megyek, holnap pedig visszamegyek a vízeséshez, annyira szép volt! Az elkövetkező napok célja, hogy beleszokjak az egyedül utazásba és jól érezzem magamat. Valamint szeretném nagyvonalakban átgondolni, hogy mit szeretnék látni és mennyi időt tölteni egy-egy országban. Azt várom az egyedül utazástól, hogy jó embereket fogok megismerni és még nyitottabb leszek, fantasztikus élményekben lesz részem. Az is fontos számomra, hogy a gondolataimat és az érzéseimet még jobban megismerjem és haladjak tovább a céljaim irányába. Egy nagyon fontos dolog teljesen kitisztult: Minden jó most, ahogy van! Lehet vári mindig arra, hogy valami jobb lesz, szebb, több stb, de akkor elmulasztjuk a jelent és nem fogjuk megélni azt. Illetve az egónk néha csúnyán meg tud viccelni minket azzal, hogy „nem elég jónak” állítja be a jelent és átugorjuk azt. Csak az él bennünk, hogy majd jobb lesz, pedig most is minden szuper! Csak rajtunk múlik, hogyan éljük meg a pillanatot és a jelent! A sorsod a TE kezedben van.

Laos, the land of a million elephants

I would have never thought that Lao would be such a positive surprise and that it can be more beautiful and more charming than Hoi An. Luang Prabang is located on the Northern part of Lao on the banks of the Mekong River. It’s a shining diamond in the heart of Asia. The touristic part of the city is located on a peninsula. It’s full of Buddhist wats and cosy restaurants. Colonial French wooden buildings are mixing with rustic bars and Buddhist shrines. The restaurants and tour agents are located on the main streets and on the riverside. You can choose from dozens of tours to the surrounding mountains or to nearby villages. You can go trekking for 2-3 days, learn to be a mahout (elephant trainer) or homestay with hill tribe people. There are a few waterfalls as well and you can go canoeing or rafting in the river. You just cannot be bored here. My favourite activity is to rent a bike and go back and forth by the riverbank, looking at the local houses and drink a delicious fruit shake, from papayas, pineapples, dragon fruit:).

If I walk to the main street, hundreds of tourists are eating their dinner and tasting Lao dishes. Near the river, looking over the other side, which is connected by a foot bamboo bride, you can see lush gardens and palm trees. The sunset is that real orange one, as it should be. You can make the best photos from the hilltop temple, where dozens of tourists await the sun go down each day.

I love that you can buy fruit shakes everywhere. They blend fresh fruit with ice. It’s so tasty and healthy. Definitely the best drink! Mix it up with Bacardi, it’s even better:).

I had more beautiful adventures this week, than the whole of the trip. The town itself is already amazing, I could spend a few months here each year.

On the second day we went on a full day tour to Pak Ou cave, which is famous for the thousands of Buddha statues that people put here in centuries. The cave is located opposite the elephant camp. You have to cross the river with a small boat. The beach has white sand here and the mountains are surrounded by lush green vegetation. In the afternoon we had an elephant training. We got to know the main command words, like „Pai – Go”, „Ya-Ya – Stop what you are doing”, „How – Stop”…and many more, but we figured these three words will solve all the elephant situations we will face. During our training another group was bathing with the elephants. Watching it almost made us skip itJ. First of all two of you sit on the elephant and you can’t hold on to anything. There is nothing to hold. (maybe the ears?). I was squeezing the elephant with my thighs so hard, that I probably grew rock muscles. Melinda was trying the same, with her hand, making her stay on the animal. I really had to concentrate not to bend over and take Melinda down with me. The road was really steep. The elephants took us to the water and then went under. It gently pushed us in the water, to the side. The river was really fast so it was difficult to crawl back to the elies.

This whole thing is usually safe, but you need to take precautions, as they are really big animals. You don’t want to get stuck between two, especially in the water, Melinda almost succeeded.

I love elephants, the way they look in your eyes, touch you with their trunks. They have great energies and I think they really love people.

Lao was once the land of a million elephants, unfortunately by today, they are endangered, only a few hundred live in the forests. They kill them for ivory and make them work hard in logging. Sometimes the owners don’t keep them too well and it’s a tough job to keep them fed everyday. They eat a lot, many kilos of food. Many non profit organizations help them and educated people to treat animals in the right way.

Please remember never to buy any souvenir that is made of ivory. It is illegal and most likely an elephant was brutally killed for it!!!

The braver ones could try elephant rodeo in the water. The elephant starts to shake it’s head and try to push you off. And you fall big. So funny!:) The mahouts showed enormous tricks, they are really good at this.One of the best memory of this trip will be bathing with the elephants. I love them so much! I will definitely look for a volunteer job in Thailand for a couple of weeks.

Next day we visited the Kuang Si waterfall, a 30 minute drive from town. Lovely jungle atmosphere with bird song and butterflies. The water had a lovely vivid blue color. Many cooled off in the water, but for us it was too cold. There was a bear rescue center where they help bears that were kept under terrible conditions. Especially in China they sell parts of the bear as medicine.

Bela is following us (the Tokke Gekko). We had one in Cambodia, we heard him sing Tokke, Tokke. Than there is one in front of our room, under a painting. It’s everywhere. I should get over it. It’ old news. Anyway it is so afraid of us! Just don’t walk on my face and don’t come in my bed!

We can cook Lao food, as we took a cooking course. We cooked five dishes with a group of Chinese, Dutch, French, Austrian and Canadian people. We started at the market to see veggies and herbs and a few of the local delicacies. Then cooked our lunch, Luang Prabang Salad, wok chicken with vegetables. Now we know how to prepare our favorite curry. Aubergine is much smaller here, looks like a cucumber.

The wooden houses by the river look adorable. They are transformed to guesthouses, with nice balconies, where you can read a book and admire the view. I have decided to only read books about Asia here. I stared with George Orwell’s Burmese Day, which is about colonial Myanmar and the lives of English man living there. After I’m finished reading it I can exchange it to another book for 2 USD. This way I don’t have to carry it with me.:)

In the evening the main street turns into a night market. Locals put up tents, you can hardly pass. They sell every possible souvenir. But they are hand made and unique. You want to buy everything, silver jewellery, blankets, T-shirts, hand made notebooks, teabags etc.

There are more than 35 Buddhist temples here. You can see on the photos how beautiful they are, sparkling mosaics, Lao style roofs, golden Buddha statues. My favourite one has a small garden where you can sit in the shade and read a book among the Buddha statues.

As of yesterday I am on my own. Melinda has left. We have spent an amazing six weeks together. It is strange to be alone, things have slowed down, I have more time for everything. I make even the smallest decision alone. My goal in the upcoming days is to enjoy myself and get used to being alone. I would also like to plan where to go and approximately how long. I expect to meet a lot of good people on my way and be even more open to others. I await the adventures. It’s also important for me to get to know my thoughts and feelings even better and continue towards my goals. One thing is getting pretty clear: Everything is OK as it is now! We can wait around to be better, be more beautiful, have more of something etc,  than we skip over the now. Our ego is very good at playing the „ always want more” game. We always think of the future, how much better it will be. What if everything is great as it is now and it only depends on you how you interpret the now? Your life is in YOUR hands!

  

Angkor az ősi Khmer Birodalom fővárosa volt a 8-14 század között, ekkor élte kulturális és gazdasági fénykorát. A Khmer Királyság a mai Kambodzsa, Thaiföld, Laosz és a Vietnámban elterülő Mekong Delta nagy részét birtokolta. Az uralkodók hol erősítették, hol gyengítették Angkor jelentőségét, így rendkívül érdekes építészetileg és vallásilag is. A királyok többször hozzáépítettek és két vallást is támogatott, először a Hindu vallást, majd a Buddhizmust. Angkor Wat egyébként a világ legnagyobb vallási célú építménye és Délkelet Ázsia leglátogatottabb turista desztinációja. Több mint 200 négyzetkilométert tisztítottak meg a 20. században a régészek, hogy ma megcsodálhassuk ezt a szépséget.  Heteket is el lehetne itt tölteni, hogy körbejárjuk a templomokat. A turisták általában 1, 2 vagy 3 napos belépőt vesznek, és tuk tuk-al vagy biciklivel járják be a templomokat. Mi olyan szerencsében részesültünk, hogy apukám egyik ismerősénél lakhattunk és még a sofőrt is „kölcsön” kaptuk egy hatalmas jeep-el:). Sam, a sofőr, egy tündéri kambodzsai fiú, aki egyben idegenvezető is, úgyhogy nagyon sokat mesélt nekünk. Nem csak a templomokról és a látnivalókról, hanem az kambodzsai életről, a családjáról és a szokásokról. Hatalmas élmény volt, hogy végig mesélt nekünk. Egy házban laktunk vele, reggeltől kora délutánig együtt kirándultunk. Utolsó este pedig elvitt minket egy kambodzsai szórakozóhelyre, ahol a barátja kb. 15 perc alatt magába tolt 5 üveg sört és nagyon viccesen berúgott. Mi éppen a szerelemről beszélgettünk, de mivel ő nem beszélt angolul, unott fejjel támasztotta az állát. Olyan vicces arcot vágott, hogy a legszomorúbb résznél, el kellett röhögnöm magamat. A hely amúgy marha jól nézett ki, egy fiú élőben énekelt és tényleg csak helyiek voltak. Viszont a lámpából kb. 100 muslinca repkedett, amit úgy akartak megakadályozni, hogy celluxot ragasztottak a lámpa köré. Persze mire felragasztották, már tele volt velük a poharunk. Nem baj, így legalább nem kellet meginnunk, csak fél pohár sört:). Nagyon jó kis este volt! Még ajándékot is kaptunk tőle, nagyon megkedveltük őt és ő is minket. Hiányozni fog!

 

  

Pont itt volt még két kedves magyar házaspár, akikkel együtt kirándultunk és programoztunk esténként. Nagyon jól éreztük magunkat! Milyen kicsi a világ, legalább három összefonódási pontot találtunk! (közös munka a Malévnál, az egyik gyermekkel együtt jártunk főiskolára és még a sógort is ismertük:). Hihetetlen, hogy két napja még nem is ismertük őket és most pedig mindenhova együtt megyünk és nagyon jól érezzük magunkat. Nincsenek véletlen találkozások, főleg, hogy ennyi mellékágon meg van támogatva az ismeretség :). Vajon mindenki mutat, tanít vagy ad valamit? Vagy van, akivel nem magunk miatt találkozunk, hanem csak a másik fél miatt?

Melinda szegény az első napon teljesen kidőlt, úgyhogy kényszer pihenőztünk. Másnap is nagyon gyenge volt még, ezért egy szálloda medencepartján pihentünk, akkor már szerencsére tudott egy picit enni. Hatalmas medence volt, tökéletes zene szólt a hangszórókból és a világ legnagyobb szendvicsét kaptam ebédre. Kb. úgy nézett ki, minta egy kiló kenyérbe beletettek volna egy egész csirkemellet. Sör is jár hozzá a menüben, így végre megkóstoltam a helyi söröcskét, meglepően Angkor-nak hívják. Hát, nem lesz a kedvencem a sör!:) A zuhanyok nagyon édes elefántok voltak és az ormányukból folyt a víz.

Az Angkort két napon át jártuk be, annyira sokoldalú volt, az egyik teljesen eldugott helyen fekszik és a fák az évszázadok alatt  teljesen benőtték, a gyökerek a kövekre nőttek. A másik helyen csodaszép vörös téglaépületek, Vishnu Isten kőfaragásokkal. Egy picit arrébb misztikus Buddha szobrok sárga kendőbe öltöztetve, füstölgő illat kavarog. Imádom, ahogyan a tömjén füstölő illata megcsapja az orromat, olyan békés érzés jön rám ilyenkor. A következő helyen szinte feketék a falak és a kerítés lyukacsos homokkőből készült.  Bayon templomát pedig több mint 30 arc díszíti, melyek a négy égtáj irányába néznek.

A templomlátogatás az új sportom. Egész nap sétálunk és lépcsőket mászunk, szerintem fittebb kezdek lenni, mint otthon voltam. Ez a legjobb sportág! Persze azért vágyom rá, hogy fussak egyet, vagy jógázzak. A jóga elég esélyes itt, meg az úszás is, de futócipőt nem hoztam, azzal várnom kell Budapestig.

Rengeteg árus van a templomok területén, lehet szobrokat, elefántos nadrágot, karkötőket és mindenféle szuvenírt venni. Ma vettem egy furulyát 1 dollárért, mert a kisfiú 10 percen keresztül követett és próbálta rám tukmálni. Mondtam, hogy nem kell, mert nem szeretném cipelni. (Bár Olivér unokaöcsém nagyon örülne neki). Végül annyira megsajnáltam, mert tényleg nincs rá szükségem, de neki az egy dollár sokat jelent. Úgyhogy van egy furulyám és egy bambusztokom, hurrá:). Eddig is könnyű volt kétnaponta begyömöszölni a cuccaimat a bőröndbe.

Ellátogattunk a Kulen hegységbe, ahol szent víz folyik és a királyok itt fürödtek meg, ha szerencsét és boldogságot szerettek volna bevonzani az életükbe. Egy csodaszép vízesést is megnéztünk, ahol lehűtöttük a lábunkat a vízben. Egy óriás fekvő Buddha szobrot is láttunk. A felfelé vezető lépcsők szélén szegény emberek és gyerekek ültek. Be tudsz váltani pénzt pl. 1 dollárért 40 db 100 Riel-est kaptunk.  A helyi emberek és a turisták is ezt osztogatják a rászorulóknak.

  

Ismét láttunk egy úszófalut, csak ezúttal a Tonle Sap tavon. A tó az esős időszakban kb. az ötszörösére nő, állítólag úgy néz ki Kambodzsa a levegőből, mint egy pocsolya. Most már értjük, hogy Phnom Penh-ből idefelé miért állt minden ház cölöpökön. Ez a falu hatalmas volt és kb. 5 m magas cölöpökön állt minden ház. Saját templommal, iskolával, közösségi házzal. Elképesztő, hogy emberek így élnek. Még állatokat is tartanak és vannak pici veteményes kertek.

 

Isteniek itt az ételek, sokkal jobban ízlik minden, mint Vietnámban, isteni curry-k, zöld papaya saláta, BBQ húsok és tengeri herkentyűk. Tegnap megint magunknak sütögettünk húsokat BBQ-n, tésztával, zöldségekkel.

Köszi Kambodzsa, nagyon szeretünk! Majdnem három hetet töltöttünk itt. Köszönjük a sok élményt és szeretetet, amit itt kaptunk! A sok mosolyt, amit lépten nyomon adunk és viszonzásul kapunk, akármerre járunk, hihetetlen erővel és energiával tölt fel minket! Próbáljátok ki, mosolyogjatok rá egy ismeretlenre és érezzétek milyen fantasztikus erővel tölt fel, ha viszonozzák!

Laoszba utazunk tovább, Luang Prabang-ba, már alig várom, hogy lássam, milyen város és az egész ország!:)

Utóirat: Megvolt az első sminkelés, igaz a csillámpor azért túlzó lett volna!:)

Mystical Angkor Wat

Angkor was the ancient capitol of the Khmer Empire between the 8th and the 14th Century. It was when the city lived it’s economic and cultural highlight. The Khmer Kingdom occupied the huge area of today’s Cambodia, Thailand, Lao and the Vietnamese Mekong Delta. The rulers of the Empire always built new temples or destroyed some of the old ones, therefore the temple complex has a very unique architectural style. It had two religions, first Hinduism and later Buddhism. Angkor Wat is the world’s largest religious sight and the most popular tourist destination in South East Asia. The archaeologists cleaned over 200 square metres of temples from the lush jungle. There are so many temples, it could take even weeks to visit all. Tourists usually visit for 1, 2 or 3 days. They take tuk tuks or bikes, but we were very fortunate to have our own jeep with a driver. My dad’s friend invited us to stay at his villa and his driver took us around. His name is Sam, a sweet Cambodian boy, who is by the way, a tour guide as wellJ. He told us a lot about the sights, the life in Cambodia, customs, everything. It was so great to listen to his stories. We visited all sights with him. Last night he took us to a local pub, where his friend got really drunk in like 15 minutes after drinking 5 bottles of beer. He was very funny. We were talking about serious topics, like the misery of love, but he couldn’t speak English very well, so he was bored. He held his head with his two hands, showing such a funny face I had to burst out laughing in the middle of the sad love story we were listening to. The pub itself was really cool, live music, with only locals. Fantastic night out! We got a small goodbye gift from Sam, we will miss him a lot!

Two Hungarian couples were here at the same time as we were, so we travelled around together for a couple of days. We had a really nice time, and laughed a lot. We did the day trips together and enjoyed nice dinners in the evening. It’s quiet funny, as Melinda worked with one of them at Malev, we went to the same university with one of the daughters and I was in business relationship with the uncle. How small the world is, especially that there are so many matching points. They say everyone you meet along your way, is important. You learn, get or give something. We definitely had a great time together!

Poor Melinda got really sick the first two days, so she had to rest. We stayed in the villa and the second day we went to the pool. I ordered a sandwich and got a huge loaf of bread with an entire chicken + a beer, which was included. I am not a beer fan, but I had to taste Cambodian beer. And guess what the brand name is? Angkor:).

We visited Angkor for two days, how amazing the different temples are. One of them is overgrown by the trees, the roots actually grow on the temples. The other one is a beautiful red brick building, with Vishnu statues. Than a sitting Buddha with an orange robe and the smell of incense sticks. I love the smell and the peace it brings in me. Than a huge temple with black walls, sandstone fence. Bayon, one of the most popular one is decorated by 30 faces facing North, South, East, West.

Temple walking is my new sport. I think I am fitter than back home, walking, walking, walking. Then going up and down all those stairs. It’s the best sport, although I do miss running and yoga.

There are so many people, including a lot of kids, selling souvenirs around the temples. You can by T shirts, pants, statues, cold pineapple or drinks. I bought a flute today from a little boy, he was begging me to buy one for about 10 minutes. I didn’t need it and I really didn’t want to buy it. But I realised buying it for 1 dollar won’t do any harm. (except to the weight of my bag:)) So now I have a flute in a nice bamboo bag. Yippy!:)

We visited the Kulen mountain, a national park. Ancient kings bathed in the sacred water to wash away unhappiness and sickness. There was a beautiful waterfall as well, where we could cool off. A couple of hundred stairs were leading up to a huge Reclining Buddha statue. On the sides, poor people sat, including small children. You could change a dollar to riel (you get about 40 pcs of 100 Riels for a dollar) and give each person some money as you walk up. Tourists and local people support them this way. Some of them are victims of exploded mines. (Which is a huge problem throughout South East Asia, especially in Vietnam, Lao and Cambodia)

We visited another floating village, but this time at Tonle Sap lake. It was so different to the one we saw in Halong Bay. The houses stood on 5 m high poles. Since it’s the dry season the water is very low, but in the rainy season the lake spreads out about 5 times it’s current size. This is why we saw all the houses further from the water standing high. This village was huge, with it’s own school, temple, shops etc.

I really love Cambodian food, better than Vietnamese. Tasty curries, green papaya salad, BBQ meats and seafood.

Thank you Cambodia, we love you! Thank you for all the experience and love we got here. All the smiles we get on our way give us enormous amount of energy and love. Try, smile at a stranger and feel how fantastic energy you get, when people respond!

We are off to Luang Prabang in Lao! I can’t wait to see what it’s like:)))!!

A fővárosban két és fél napot töltöttünk el, bejártuk az egész várost, láttunk szép templomokat, a királyi palotát, a nemzeti múzeumot és a Khmer Diktatúra szomorú emlékhelyeit. Megdöbbentő és szégyenletes, ami ebben az országban történt, alig 30 évvel ezelőtt. 1975-tól majdnem négy éven át (egészen pontosan 3 év, 8 hónap és 20 napon át) Pol Pot Vörös hadserege vette át a hatalmat és a valaha legkegyetlenebb diktatúrát hozta létre, ami a Vörös Khmer rezsim néven vált hírhedté. Egy olyan agrár kommunista ország létrehozása volt a célja, ahol csak parasztok élnek és a szántóföldeken dolgoznak reggeltől estig, nincsenek osztályok és nincsen magántulajdon. A hadsereg napok alatt ürítette ki a fővárost, valamint a többi nagyvárost és országszerte szétszórták az embereket vidékre. A gyerekeket és öregeket sem kímélve kihajtották őket a rizs és szántóföldekre napi 12-14 órát dolgozni. Mondanom sem kell, hogy szinte alig kaptak enni, sokan éhen haltak, vagy valamilyen betegségben vesztették életüket.  A városi emberek hirtelen földművesek lettek, bár mit sem tudtak arról, hogyan kell a termőföldet megművelni. Bezárták az összes iskolát, kórházat, templomot és kíméletlen népirtásba kezdetek. Mindenkit megöltek, aki értelmiségi volt, szemüveget hordott, beszélt valamilyen idegen nyelven, tanár vagy orvos volt. Több tízezer embert kín vallattak (egy középiskolát alakítottak át a „Terror Házává”), majd a fővárostól 14km-re fekvő kivégző osztag elé vitték őket.

Ma egy csendes, madárcsicsergéssel és gyümölcsfákkal tarkított liget, csak a táblák és az egykori tömegsírok jelezik, hogy szörnyű események zajlottak itt. Nehéz volt rászánni magunkat, hogy ellátogassunk ide, de úgy gondoljuk, bármilyen felkavaró is, az áldozatok iránt érzett tiszteletből meg kell értenünk, hogy mi történt. Szeretném hinni, már az is segít, hogy az emberek tisztában vannak vele, hogy egykoron mi történt. Ha látják és egy icipicit átélik, hogy emberek milyen szörnyűségekre képesek, akár a saját népük ellen, mint ebben az esetben. Talán akkor ilyen dolgok nem ismétlődnek meg. Bár nem kell messzire menni, hogy tudjuk, mire vagyunk képesek. Emlékszem milyen felkavaró volt ellátogatni a Terror Házába Budapesten, de említhetném a háború munkatáborait, vagy a koncentrációs táborokat is.

Úgyhogy nem tudom szépíteni azt, ami itt történt, de felkészítek mindenkit, hogy nagyon felkavaró részletek következnek.

Tehát 1975 táján Vietnámban épp a végéhez közeledett a háború, de Kambodzsa is erősen érintett volt, rengeteg bombázás érte és több mint 600 ezer ember vesztette életét. Ez természetesen az emberek nem tetszését váltotta ki, amit a Khmer rezsim, Pol Pot-al az élen előnyére fordított és rengeteg embert állított a beteges, radikális eszméi mellé. Egyszerű, paraszt emberek, sőt inkább tinédzserek alkották a hadseregét, akiknek jobb életet kínált és a társadalom „hasznos” tagjává tette őket. Uralma alatt megközelítőleg 2 millió ember halt meg (Kambodzsa lakossága 9 millió ember). Szó nélkül kivégeztek mindenkit, akit a rendszerre veszélyesnek gondoltak, a többi ember pedig betegségben vesztette életét, mivel orvosi ellátás nem létezett. Pol Pot úgy gondolta, hogy nincs szükség ennyi emberre, hogy fenntartsa álom társadalmát. Nem használtak golyót a kivégzéseken, mert az túlságosan drága, hanem bottal, késsel, pálma levéllel (nagyon éles a levele) ejtettek sebet az embereken és hagyták elvérezni őket. A kivégzések éjszaka történtek és a hangszórókból hangos zene szólt, hogy elnyomja a szörnyű kiáltásokat. A kisbabákat is megölték, mert úgy gondolták, hogy a „bajt” a gyökereknél kell kiirtani. A babákat a lábuknál fogva egy fához csapták és tömeg sírokba hajították őket (még leírni is szörnyű). Addig kín vallatták az embereket, amíg be nem vallották, hogy kémek, vagy a CIA-nek dolgoznak. Ha bevallották, kivégezték őket és ugyanezt tették még egy-két családtaggal is.

Ilyenkor teljesen értetlenül ülök a székemben. Ki ez az ember, hogy ilyen gondolatok születtek meg benne és mélyen elhitte azokat? Hogyan tudott ekkora hatással lenni emberekre? Hova tűnt az emberség és az empátia? Mire volt ez jó? És hol volt a világ? Miért nem tett valamit? Persze tudom, hogy számos helyen történt már ilyen kegyetlenség és történik a mai napig is. A világon sok ország szegény, szinte minden kontinensen van háború és gyűlölködés. Utáljuk ezt a népcsoportot, meg azt a népet, vajon hova vezet ez? Ha most egyet kívánhatnék, azt kérném, hogy felejtsük el mi az a gyűlölet.

„A harag és a gyűlölet egy olyan méreg, amit másnak szánsz, de saját magad nyeled le!”

Amúgy Pol Pot sosem nyerte el büntetését. A vietnámi hadsereg szabadította fel a fővárost 1979-ben, amikor a rezsim fő vezetői elmenekültek a thai határhoz közeli dzsungelbe és onnan még támadásokat intéztek a kambodzsaiak ellen. Egy kirakatperben ugyan elítélték, de sosem került börtönbe. Több mint 80 évesen halt meg a saját ágyában, csendben.

Phnom Penh egyébként egész hangulatos város. A folyóparton van egy hosszú sétány pálmafákkal, telis tele éttermekkel és szállodákkal. A Királyi Palota egy picit a bangkokira emlékeztet, bár nem annyira pompás és fényűző, de csodaszép kertje van. A buddhista templomok nagyon különlegesek, bár az egyiknél ahol jártunk olyan szemét volt, hogy nem hittem a szememnek. Ugyan láttam annak nyomát, hogy összehordják a szemetet és elégetik, de épp akkor, amikor ott jártunk tele volt nejlon zacskókkal és dobozokkal. Gyerekek és öregek ültek koszosan a lépcsőn és kéregettek, egy picit olyan volt, mintha Indiában jártunk volna.

Vitatatlanul Angkor templom együttese Kambodzsa legszebb és legkülönlegesebb látnivalója. A fővárosból 5-7 óra eljutni Siem Reap-ba, mert nagyon rossz állapotban vannak az utak. Végig vörös por lep el mindent és hol beton, hol földút váltja egymást, az úton végig fa cölöp házak sorakoznak. Jó hosszú volt az út, de megérkeztünk Siem Reap-baJ, ahol 6 napot töltünk él és az Angkor-on kívül még számos szép helyre fogunk ellátogatni. Hamarosan mesélek a Khmer Birodalomról és a régi fővárosról, Angkor-ról.:)

Pol Pot’s terrifying regime

We spent two and a half days in the capitol city, Phnom Penh. We visited nice temples, the royal palace, the national museum and the sites of the horrible Khmer Rouge. It is unbelievable, what happened here, less than 30 years ago. Starting from 1975, almost for 4 years (exactly 3 years, 8 months and 20 days), the Khmer Rouge took over power, led by Pol Pot. They established one of the most brutal dictatorships the world has ever seen. His goal was to establish an agrarian communist nation, without classes or private property. Just peasants, working on the fields, producing agricultural products. In just days the army emptied the capitol and the big cities and distributed the people to the countryside to the fields. Children and old people were no exception to this. In days people of the city became workers of the land, without knowing anything about agriculture. They hardly got anything to eat and worked 12-14 hours each day. Schools, temples, hospitals, places of entertainment were all closed down and terrible genocide started. Nearly 2 million people died of executions, starvation, lack of medicine and medical care. They killed everyone who was a doctor, teacher, wore glasses, could speak a foreign language, was a monk etc. They tortured ten thousands of people (they made an ex high school the centre of torture, total there was about 160 torture houses) and then killed them 14km south of Phnom Penh.

Today it’s a quiet orchard, the birds are singing, only the signs and a memorial pagoda remembers what happened here. It took a day to get ourselves to visit this place, it was really upsetting. Although we both thought that it is a must to pay a visit as a tribute to those who lost their lives here. I would like to believe that just awareness itself can help people understand what a nation can do to his own blood and maybe avoid such things in the future. We don’t have to go far to know what we are capable of. I remember how upsetting visiting the House of Terror in Budapest was, but I could name any work camp of the World War or the concentration camps.

I can’t make all this sound nicer or just share partly. So I warn you, details are really tough:

Around 1975 the Vietnam War was coming to an end, but Cambodia was also heavily bombed and over 600 000 people died. People felt insecure and mad, which gave a good base for the radical thoughts of Pol Pot’s Khmer Rouge. He managed to attract many people to support him. His army was partly made of teenagers of the peasants, who were promised a better life and an important role of development. During his rule, over 2 million people have died. Today the population of Cambodia is 9 million. They killed everyone who was a threat to the system. Pol Pot thought his dream state does not need so many people. Instead of expensive bullets, they used knifes, sticks and even palm tree leaves to injure the victims and let them bleed to death.  Executions were in the night and music was played from loud speakers, so it would cover the sound of horror. Babies were killed as well, as the “wrong roots” needed to be eliminated as well. Holding their legs, they smashed them to a tree. Just writing this on the computer is heart breaking. People were investigated, tortured, until they agreed they are spies or work for the CIA. If they confessed, they soon died and someone else from the family was also taken.

When I think about this or any war, I just sit here and I can’t understand. My mind is empty and tired. Who is this person, who had such an effect? How could he succeed? Why people joined him? Why didn’t the World do something? Where did human empathy go? What do we need to take from all this?

If I had one wish now I would ask that hate would be gone from our Planet.

“Hate and anger is a type of poison that is meant for someone else, but in reality you swallow it yourself”

Pol Pot never got his penalty, when the Vietnamese army liberated Phnom Penh in 1979, they fled to the jungles to the Thai border. Later there was a show trial, but he never went to prison. When interviewed he claimed he just made the big decisions and he wasn’t fully aware of all that has been done by people under him. He wasn’t even man enough to take responsibility! He died around the age of 80, in his bed.

Phnom Penh is a city of extremes. The riverside is pretty, with a walkway and palm trees, there are nice Buddhist temples as well. But some parts are very poor and dirty. Like one of the Wats we went to was full of garbage and people begging for money. It was like being in India.

No doubt that Angkor temples are the main attractions of Cambodia. We are heading there, to Siem Reap city, which is a 5-7 hour drive, although it’s not that far in kilometres. The roads are in really bad condition, full of red dust. It was a very long ride, but we are here, so soon you will hear more about the Khmer Empire and it’s magnificent acient capitol, Angkor.