Laosz fővárosa, Vientián, meglehetősen pici ázsiai viszonylatban, összesen kétszázezres lakosság uralja. Magát a várost nem nevezném kifejezetten szépnek, de lepukkantnak sem, mint pl. Phnom Penh vagy Bangkok egyes részeit. Van egy különleges bája, főleg a francia éttermeknek és koloniális épületeknek. A látnivalók persze itt is csodálatosak, de sajnos a nagy részét nem láttam. Ugyanis a tervezettnél két nappal korábban átrepültem Bangkokba…

Ez úgy kezdődött, hogy megérkeztem Vientiánba…ki gondolta volna:),  sikerült a városközponttól kb. 2 km-re szállást foglalni, ami annyira nem volt szimpatikus, bár a házi nénik/ bácsik itt is nagyon örültek nekem. Á, magyar vagyok, de jó, még nem találkoztak magyarral. Amúgy itt mindenhol nagyon örülnek nekünk! :). Szóval másnap reggel megpróbáltam átköltözni egy másik szállásra. Végre fogtam egy tuk tuk-ot, ami nem volt egyszerű és kb. 10 méter után defektet kapott. Hurrá! A malőr után sikerült megérkezni az újabb szállásra, ami már sokkal inkább a kedvemre volt. El is indultam a városba, hogy felfedezzem, de akkor azt éreztem, hogy felerősödnek bennem bizonyos tünetek, amit már nagyon enyhén éreztem egy ideje. Picit furán érzem magam, a fejemben enyhe nyomás, a szemem furcsa. Mintha picit vibrálnék? Ez egyre erősebb lett, ami azért őszintén szólva egy picit megijesztett, mert ilyen fantasztikus tüneteket még sosem produkáltam. Picit már kezdett elegem lenni, mert ugye a gyomorrontás után, ismét egy betegség.. Miért, amikor ilyen jól érzem magam? És ennyi minden a helyére került. Nem értettem. (hiszem, hogy a fizikai tüneteket a lelkünk produkálja)

Szóval a biztonság kedvéért, elmentem egy kórházba, ahol próbáltam elmagyarázni, az amúgy abszolút nem kézzel fogható tüneteket. „Hello! Furán érzem magam, mintha be lennék szívva”, na ezt azért mégsem mondhattam:). Szóval az orvos néni az okoskodta ki, hogy vegyenek tőlem vért, hátha valami trópusi kór szállt meg. Szerencsére nem volt semmi gond:), de az alacsony hemoglobin miatt, vitaminhiány lett a diagnózis. Ez hihető is volt, hiszen tényleg rendszertelenül eszem itt kint. Nincs annyira étvágyam. Friss zöldséget abszolút nem, mert nem lehet tudni, hogy a salátát mivel mossák meg. Gyümölcsöt viszont sokat. Kaptam egy rakat vitamint, meg minden egyebet. Itt nem a teljes doboz gyógyszert kapod meg, hanem kis tasakba tesznek bele tablettát, vagy egy- két levélnyi gyógyszert.

Sajnos másnap sem múlt el a rejtélyes kór, ami nem tett túlságosan magabiztossá, ugyanis az útikönyv külön kiemeli, hogy ha a náthánál komolyabb bajod van, akkor „Bip, bip..irány Bangkok”, mert a laoszi egészségügy annyira nincsen topon.

Nem adtam fel. Arra gondoltam, hogy a tüneteket okozhatja egy elmozdult csigolya is, mert volt már erre példa nálam. Ezért lelkes kiropraktőr, csontkovács vagy gyógy masszőr keresésbe kezdtem. Csak jelzem, hogy nulla darab van belőlük, legalábbis előlem nagyon elbújtak :)! Végül úgy sikerült eljutnom egy cuki francia ortopédus dokihoz, hogy a szálloda recijén megkérdeztem, hogy hol van gyógy masszőr, ja azt ő nem tudja, de menjek el az Oasis masszázs szalonba, ott egy nő kb. 200-as angol szókinccsel elmondta, hogy itt csak relax masszázs van, de hoppá van egy ortopédia valahol, de ő nem tudja leírni angolul. Nem baj, mondom, tessék leírni laosziul és én majd a taxis kezébe nyomom. Ez meg is történt és már úton is voltam oda, akármi is legyen az, ami a papíron szerepelt. Mint kiderült tényleg egy kórház, egy egész klinika.

Szóval a rohadt nagy kórházban egyetlen embert sem találtam, mert valamilyen ünnepség volt pont aznap. Pár perc kóválygás után azért leakasztottam egy pasit az egyik irodából, aki tündérien segítőkész volt és keresett egy másik kollégát, az pedig felhívott egy harmadikat. Lényeg: Dr. Max, akit telefon hívott, ortopédus és fél négykor vár a Francia Követség klinikáján. Éljen!!!!  Az már mellékes, hogy fél 5-kor el kellet indulnom a reptérre, úgyhogy reméltem a legjobbakat:).

Fellelkesedve a híren, még egy nevezetességet is megnéztem, a Wat Luangot, ami egy szépséges arany pagoda, mellette pedig egy érdekes templom együttes, egy fekvő Buddhával. Menet közben a diadal ívet is láttam, úgyhogy igazából csak a palota, a buddhista park és egy két templom maradt ki. No meg az óriási esti piac. De nekem úgy sincs helyem a bőröndben ilyen dolgokra:). Lett volna még egy hely, ami érdekelt, és pont az első kórház területén helyezkedett el. Egy múzeum, ami a háborúban fel és fel nem robbant bombák problémáját mutatja be. Még egy megdöbbentő történelmi tény: Laoszt, a Vietnámi háború ideje alatt 8 percenként bombázták és több mint 2 millió tonna bombát dobtak le rá. A legtöbb nem robbant fel, ami hatalmas problémát jelent az embereknek, hiszen képtelenek megművelni a földjeiket. Veszélyes letérni nem átvizsgált útszakaszokról és országszerte lehet látni a bombák fém maradványait épületekre kitéve, „dekorációs” elemként. Nagyon sok ember hal meg évente, vagy válik nyomorékká a felrobbant bombák miatt. Azt hiszem talán francia segítséggel elkezdték megtisztítani az országot, de nagyon messze van még a vége.

 

Fél négykor izgatottam vártam, hogy fogadjon a doki. Ő ismét nagyon lelkesen konstatálta, hogy végre egy magyar. Mondtam neki, hogy furcsa tüneteim vannak, erre ő, na, akkor lepjem meg. Megtapogatta a gerincoszlopomat és elég összetettnek találhatta a problémát mert lepasszolt egy másik dokinak, a szakértőnek. Egy nagyon cuki francia fogadott J. Neki is elmondtam a problémát és azonnal kezelésbe vett. Helyre rántott csontokat és próbálta a nyakamban lévő összeállt izomköteget lazítani. Nagyon ügyes volt, mert jobban lettem és jót beszélgettünk is közben. Megtudtam, hogy milyen ott az élet, hogy előtte egy cirkuszban dolgozott és hogy a szórakozás Vientiánban az vacsi és iszogatás, mert nincsen kulturális program. Néha a francia intézet szervez egy-két koncertet, de a fő program a „bandázás”. Szívesen maradtam volna még egy –két napot és bele kóstoltam volna a „helyi”életbe. Másfél óra múlva úton voltam a reptér félé és irány Bangkok. Egy picit félve szálltam fel azért a laoszi gépre, de teljesen rendben volt!

Szóval Vientián érdekesre sikeredett! De ezzel együtt, lehet, hogy pont ezért, nagy élmény volt:).

Már Bangkokban vagyok, ahol szintén meglátogattam egy orvost, mert a tünetek sajnos visszajöttek és ma reggel fizikó terápiában volt részem. A röntgen felvétel vizsgálata után kiderült, hogy a legfelső csigolyám egy picit elmozdult és nyom valószínű egy ideget, ez okozza a tüneteket. Kaptam masszázst és egy géppel is kezeltek, ami állítólag a vérkeringést serkenti. Majd bebugyoláltak egy rakás meleg törölközőbe, amiben kb. 30 percet kellett maradni. A hatás nem maradt el, tényleg puhult a beállt vállam és a nyakam is:). És örömmel jelentem, hogy jobban vagyok, ráléptem a gyógyulás útjára. Megtanultam egy két izom lazító gyakorlatot. Állítólag a sok ülő munka, a magas párnák – amiből itt nincs hiány és a hátizsák is okozhatja. Valamint Angkorban úgy bevágtam a fejemet egy kő küszöbbe, hogy ennek is lehet köze hozzá:).

 “Terápia után Bangkokban. Itt is éljen a Hello Kitty!”

Bangkok nagyon jól esett, a nyüzsgése és sokszínűsége. Egy magyar fiúval, Ádámmal is találkoztam, akivel már egy ideje leveleztünk az úti élményekről és tervekről. Jó volt magyarul beszélgetni valakivel élőben.

A következő hetet a pici Koh Yao Noi szigetén töltöm, egy jóga központban, ahol 8 csodálatos napot fogok eltölteni a paradicsomban. Azt hiszem ilyen tökéletes időzítést csak isteni segítséggel lehetett elérni, hiszen rendkívül jótékony hatása lesz a jóga pózoknak a hátam és nyakam állapotára. Alig várom, hogy beszámolhassak az itteni élményekről, a tengerparton vagyok közvetlenül, a jóga teremből látom a tengert és a bungalóm verandáján van egy függő ágy, most éppen innen írom a blogot.

A minap megkérdezte valaki, hogy milyen egyedül utazni, szerintem ez sok mindenkit érdekel, úgyhogy picit írok róla. Ez életem legjobb élménye. Sokkal jobban figyelek a környezetemre, sokkal több dologra jövök rá magammal kapcsolatban, egyre biztosabbnak érzem a jövőmet, egyre többet tapasztalok a világból és nagyon sok embert ismerek meg. Ha egyedül vagy, jobban barátkoznak veled az emberek. Egy árnyoldala van, néha magányos vagy, de ezek inkább percek, mert pörög az élet errefelé. Nagyon hiányzik minden barátom és a családom, valamint a magyar ízek, de ez életem legcsodálatosabb élménye! Tele vagyok szeretettel és örömmel!:) Aki kér, küldök neki:).

puszi: Zsófi

GOOD BYE LAO

Lao’s capitol, Vientiane, inhabits 200 000 people. It’s relatively small, compared to other capitol cities in South East Asia. I wouldn’t call this city beautiful, but neither doggy like parts of Phnom Penh or Bangkok. It does have some charm, thanks to the French restaurants and colonial buildings. There are beautiful sights to see though. Unfortunately I missed many of it, as I flew out 2 days earlier than planned…

It all started with, arriving to Vientiane, booking a hotel 2 km out of town by mistake. Although it was a nice guesthouse with nice people, I wanted to be closer to down town. So I booked another hotel and finally got on a tuk tuk. It had a flat tire in about 10 meters. Wow, this is going to be slow!

By the way, everyone is really happy to meet me, as I am Hungarian, they hardly meet anyone from Budapest.

I wanted to take a big walk and start to see the sights one by one, but then I started to feel strange symptoms, which I have been experiencing time to time in the last days. I felt dizzy, my head was a little heavy and my left eye a bit strange. What the hell is this? I never experienced anything like this before, so I decided it’s better to visit a doctor. I was quiet upset, as after the sickness in Luang Prabang, I had enough of being ill. And I felt so fine emotionally, so why is this happening?

After explaining my symptoms, the doctor decided to take a blood test, just to make sure I don’t have any tropical disease. It wasn’t easy to tell her, what is wrong, as I didn’t feel any pain, I wasn’t sick, I just felt weird. What do you say? Hello, I feel like I am stoned or what? After the tests, she decided I have vitamin problems, which sounded quiet accurate, as things are different here. I don’t eat regularly and I can’t eat fresh veggies, since, you never know how they were washed. I got vitamins to get better.  Here you don’t get a full box of medicine, but they take out pieces and sell it in a small plastic bag.

Unfortunately the mystical symptoms didn’t go away by the next day. It didn’t make me comfortable at all, especially that the guide book says if you have anything more serious than flu, just get out of Lao and fly to Bangkok. Medical services aren’t that great in Lao, although Bangkok has great hospitals and doctors.

I didn’t give up, I realized that the problems can come from an orthopedic problem as well, that one of the vertebra is being pushed and hitting a nerve. So I started to search a chiropractor or a medical massage place. I couldn’t find any and no one could help me. Finally I got to a cute French doctor in the following way: The girl at the reception said she has no idea, but I should go to Oasis massage salon, there the ladies didn’t speak English too well, but they managed to say that there is an orthopedic clinic somewhere, but they don’t know the English name. I said that is fine, just write the name in Lao language and I will show it to the taxi driver. And so I did, hoping to be taken to a hospital. I did arrive, but it was a public holiday, so there weren’t anybody. I finally managed to get a guy from his desk, who was really helpful, took me to another person, who called a doctor for me on the phone. That is how I got to Dr. Max of the French Embassy Clinic. I had an appointment at 15.30, but had to be at the airport by 5. Close, but I can make it!

I decided to do a short sightseeing tour and went to see Wat Luang, a beautiful golden pagoda. I missed the Royal Palace,  some other temples and the Cope Center, which tells you about UXO, the bomb problem in Laos. During the Vietnam War, Lao was very heavily bombed, they say every eight minute a bomb was dropped. They were carpet bombing. Most of the bombs never exploded and they are everywhere. You really have to be careful not to go off the beaten track. Every year many people die of the explosions and it is also very hard to cultivate land this way. Although they started to clean the country from UXOs, there is a long way to go.

I was enthusiastically waiting for Dr. Max on time to find out what is causing my dizziness. He checked my bones and decided to pass me on to another doctor, an orthopedist. He tried to get the bones back to where they belong and spent about 1, 5 hours curing me. It was really comforting and I did get better.  I also got to know what it’s like to live in Vientiane as an expat, that there is not too much to do, but socialize. Eat at a good restaurant and have a drink, chat. The doctor worked at a circus for years, before moving to Vientiane. What a life, huh?:)

I made it to Bangkok! I like to be here, although it’s huge and noisy! I even met a Hungarian boy, Adam, who I was in contact with for while, sharing travel tips. It was good to talk to someone in Hungarian in person.

Since the symptoms came back, I went to the hospital again, as I heard there is a Spine Center there. They made an X-Ray and saw that a vertebra bone moved a little and compressed , so it is probably pushing a nerve. There you go! I got physical therapy, it was great, my neck and shoulders were much less tense afterwards. They say, too much office work and bad pillows can easily cause problems like this. So I learned some exercises and I will get better.

My timing is perfect as I am going to Koh Yao Noi island in Krabi, for a yoga retreat for 8 days. I can’t wait to get there!!:)))

The other day someone asked me what is it like to travel alone. Well, it is amazing and I love it! I am so grateful for this opportunity! Being alone you pay more attention to the things around you and to yourself. You improve faster. You also attract people, you always chat with someone. Of course sometimes you feel lonely, but rarely.  I do miss friends and family and I would LOVE to eat Hungarian food. But I am full of love and happiness here! Let me know if you need some and I’ll send youJ.

Sophie