Annyira jól érzetem magam a Jóga Szigeten, hogy végül hét nap helyett tíz csodálatos napot töltöttem el Koh Yao Noi szigetén. Krabi-ba szállt le a gépem, ahonnan busszal, taxival és „komp” segítségével jutottam el a jóga központba. A komp azért van idéző jelben, mert egy fatákolmány hajóról van szó, enyhén barokkos túlzás kompnak nevezni :). Egyébként el sem indult időben, meg kellett szerelni. A kikötőből a szokásos nyitott taxi hozott el, csupán néhány perc távolságra. Heather fogadott, aki az egyik jóga tanár és a központ vezetője is egyben. Maga a Yoga Island Retreat – ez a hivatalos neve- nagyon érdekes együttműködést takar: Egy kedves thai család biztosítja a bungalókat, a közös étkezőt és egy éttermet. Tőlük lehet robogót bérelni, vagy bármilyen túrát megszerveznek. David, egy angol pasi, pedig a jóga központ tulajdonosa. Hatalmas fazon, igazi jógi, néha tart órákat, de inkább a hobbijának, a sziklamászásnak él. Keddenként ki is lehet próbálni vele, a „Jóga a sziklákon” program keretében, ahol meg lehet mászni a tengerből kinyúló mészkő sziklákat. Én ezt a programot inkább kihagytam, mert féltettem a nyakamat. Ami egyébként majdnem teljesen rendbe jött!:) Nagyon szorgalmasan tornáztatom:).
Megérkezésem napján délután négykor volt az orientáció, ahol az aznap érkezett újoncoknak bemutatják a központot és elmondják az összes fontos információt. Kaptunk egy fél literes műanyag palackot, amit a nagy kannákból kell feltölteni ivó vízzel, hogy egy picit óvjuk a környezetet és ne pazaroljunk a műanyaggal. Az első jóga óra fél négykor kezdődött, amit David tartott. Hatalmas tudással rendelkezik, igazán barátságos személyiség.
Már az első este jópofa barátokra tettem szert, mert Családi Vacsora volt, a thai család főzött isteni ételeket és büfé jelleggel lehetett választani a jobbnál jobb ételekből. A lányokkal hülyére röhögtük magunkat. Az egyikük épp másnap találkozott a barátjával, akit fél évig nem látott, mert önkéntes munkát végzett Balin. Nagyon drukkoltunk neki, hogy minden tökéletes legyen :).
A világ minden tájáról jönnek ide emberek. A tanárok között van amerikai, szingapúri, angol, a diákok között pedig franciák, dánok, finnek, angolok, svájciak stb. Az első napokban én egy szingapúri és egy francia lánnyal lettem jóba, persze ehhez szép sorjában adódtak újabb és újabb barátok, akik azt hiszem tényleg barátok fognak maradni. A kezdeti bandából már mindenki hazament, kivéve az angol barátomat, akivel sok időt töltünk együtt és vele szoktam bejárni a szigetet robogóval. Ő amúgy kerteket tervez, ami szerintem az egyik legszuperebb szakma a világon:). Ha elmegyünk valahova, nem fényképeket készít, hanem lerajzolja a tájat és utána festékkel kiszínezi. Marha szépeket fest! Szerinte, aki tud írni, az rajzolni is tud! Ki fogom próbálni :). Mindy, a szingapúri lány esküvői fotós és az egyik legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam, őszinte és természetes, akárcsak Caroline, aki francia és ami a szívén, az a száján. Nagyon különleges embereket ismerek meg itt, pl. az egyikük filmeket készít a tengerekről, víz alatti felvételeket. Ezek segítségével hívja fel a figyelmet arra, hogy vigyázzunk a tenger élővilágára, hiszen csodálatos állatok élnek odalent. De találkoztam itt, szex terapeutával, key account managerrel és ingatlan ügynökkel is. Elég széles a kör, nem csak a szakmák, de az életkor tekintetében is.
Egy biztos, a világon mindenhol ugyanolyan emberek élnek, akik pontosan ugyanolyan gondokkal küzdenek meg néha, mint mi. Rossz házasságok, megcsalások, betegségek, döntés képtelenség és a kérdések sokasága. A megfelelő szakmát végzem? Jó úton haladok? Benne maradjak egy kapcsolatban vagy továbblépjek, esélyt adva valami szebbnek? Hogyan szeressem magamat jobban? Mi lesz, ha a szerelem el fogja vonni a figyelmet a számomra fontos dolgokról? Hogyan tudnék lazítani? Több olyan emberrel találkoztam itt, aki én is lehettem volna fél évvel ezelőtt. Látszik az arcukon a feszültség és nehezebben tudnak lazítani, benne lenni a pillanatban. Bizonyos életkörülmények között ez érthető is. Nehéz lehet elengedni az otthoni dolgokat. Ezt én is nagyon jól tudom.
A tanárok nagy része szabad életet él, utazik és jógát tanít. Igazán elkötelezett emberek, tele élet energiával és tudással. Az egyikük, pont most indult el Indiába, a hegyekbe, ő volt az egyik legtapasztaltabb tanár. Igazán különleges energiával rendelkezik. Nagyon megkedveltem őt. A másik az egyik legenergikusabb nő, akivel találkoztam, mindig mosolyog és szeretem, ahogy belevisz egy kis táncot és nőiességet a jógába. A legújabb tanáron pedig szét röhögöd magad. Állandóan nevetsz, ha a közelében vagy. Teljesen máshogy gondolkozik, de pont ez tetszik benne, csak éli az életét napról napra, nem tervez, csak sodródik és nagyon boldog. Van olyan is, aki évekig jogász volt Londonban, de feladta a karrierjét, mert nem az volt az útja.
Én, szerintem nagyon régen voltam ennyire boldog, mint itt. Azt veszem észre magamon, hogy nem gondolom túl a dolgokat, egyszerűen vagyok és élvezem ezt a csodát. Mert ez a 10 nap itt, tényleg az! A tengerpart csupán néhány lépésre van a bungalóm teraszáról, a kertben csodálatos pálmafák és virágok. Reggel lesétálok a tengerpartra, egészen messze be tudok menni, a víz teljesen behúzódik egy picit szigetig, majd délelőtt vissza, este pedig megint befelé. Van egy thai étterem a szállás közelében, gyönyörű kilátással. Pont most volt telihold, úgyhogy csodálatosan bevilágította a vizet az öbölben.
Minden este együtt megyünk vacsorázni, van amikor öten, hatan, de tegnap már 15 ember gyűlt össze. Van egy olasz étterem, ahol a világ legjobb vékony pizzáját lehet kapni és még a vörösbor is egész jó. Mivel Koh Yao-n muszlimok élnek, szinte sehol sem lehet alkoholt kapni, még a boltban sem. Nem mintha nagyon inni szeretnék a jóga mellett.
Reggel 6.20-kor kelek, kisétálok megnézni a napot, ahogy ragyogva felkel a mészkő sziklák mögül, megtornáztatom a nyakam és veszek néhány mély levegőt, beszívva a nap energiáját és szépségét és nézem, a kopasz férfi kecses mozdulatait, ahogyan energia gyakorlatokat végez a parton. 7-kor félórás meditáció, majd két óra jóga. Két óra!!!:) Reggel általában dinamikusabb gyakorlatok vannak és imádom őket végezni. Már teljesen a testemre tudok figyelni és egyre rugalmasabb vagyok. Imádom, hogy zenére jógázunk, mindig megy valamilyen megnyugtató zene. Sőt egyszer Reggae Jóga is volt és Bob Marley szólt végig. Jóga után reggeli, ahol halálra esszük magunkat…nem csak gyümölccsel:). Majd szabad program délután fél ötig. Vagy bérelünk egy robogót és bejárjuk a szigetet, vagy simán lemegyünk a partra fürdeni egyet. Ma a teraszomon pihenek és blogot írok, mert tegnap leégtem egy picit. Fél 5-kor következik a Jin jóga, ami azért szuper, mert 3-4 percig tartasz ki egy pózt és nagyon pihentető, imádom! Jóga után egyből kimegyek a partra és eldobom magam a homokban. Bámulom az eget, a felhőket és a madarakat. Ilyen nyugalom nem létezik, amit ott érzek. Ott mondok minden nap halát azért, hogy ez történik velem és annyira boldog vagyok! Majd gyors zuhany és fél 8-kor irány a csapattal valamelyik étterem. Még élő zene is volt az olasz helyen egyik este. Mindig más mellett ülök, úgyhogy változatos történeteket mesélünk egymásnak. Ezt annyira szeretem, sok mindent lehet tanulni másoktól.
Egyre inkább azt érzem, hogy a jóga és a meditáció már az életem részei. Nemcsak a testemnek esik annyira jól minden mozdulat, még azok is, amikor éppen össze…magamat, remeg a testem, és csak a lélegzés segít, hanem a lelkemet is lenyugtatja. Nem kombinál az agyam, csak vagyok. Paradicsomi hozzá ez a környezet, tényleg csak a mesékben létezett számomra ilyen eddig.
A betegség és a jóga ráébresztett, hogy mennyire fontos a testünk. Nap, mint nap azért dolgozik, hogy itt lehessünk, a lábunk, a szemünk, a kezünk egész nap pörög. Hogyan lehetnék rosszban vele, akárhogyan is néz ki, vagy éppen beteg, ha ő annyit tesz értem? Én hiszek benne, hogy van test és lélek, de összefonódnak a földi élet alatt. Legjobb barátoknak kell lenniük és szerelembe kell esnünk magunkkal, mert anélkül sosem fogunk békét lelni. Ha szereted magadat, akkor bízol magadban és a világban, a jövődben. Nem bántod vagy hibáztatod magadat feleslegesen. Biztonságban vagy és egyre több boldogság ér. Ez a legfontosabb, szeress bele önmagadba, dolgozni kell rajta, de menni fog és a végeredmény egy igazi csoda!:)
Most irány Bangkok, ahol izgatottan várom Ildit, aki hétfőn érkezik:). Bárcsak minden szerettem és barátom is jönne vele néhány napra:). Millió puszi: Zsófi
10 days at Yoga Island Retreat, Thailand
I enjoyed staying at Island Yoga Retreat so much, that I extended my stay and spent an amazing 10 days on the island of Koh Yao Noi. I flew to Krabi, from there I had to take a bus, a taxi and a „ferry”. In brackets, as it would be slightly misleading to name it a ferry, small wooden boat :). From the pier the typical Thai pick up truck brought me to the yoga retreat. Heather, yoga teacher and manager greeted me upon arrival and showed me around. Island Yoga Retreat itself, is a special cooperation between a lovely Thai family, who offer accommodation (superb bungalows) and food (amazing selection of Thai meals) and David, who owns the yoga retreat and provides yoga classes, excellent ones. Nowadays he passes on most of the classes to other teachers, to do his hobby, rock climbing. Actually you can also take a tour, called Yoga on the rocks, where you can try rock climbing. I skipped it because of my neck, which is by the way, getting much better! 🙂
Everyday the „fresh meat” arriving have an orientation, where you can learn more about the retreat and the island. You also get a plastic water bottle, which should be used during your stay and filled up from the drinking water tanks.
The first yoga class started right after. Our teacher was David, who has an enormous amount of knowledge of yoga and pranayama (breathing technique).
The first night I already made good friends, as it was „Family Dinner”, where you could meet everyone and eat delicious Thai buffet food. We laughed so much with the girls. One of them was meeting her boyfriend the next day, after 5 months as she was a volunteer in Bali. All of us were very excited for her :).
People come to this retreat from all over the world. There are teachers from the US, England, Singapore etc., students from France, Denmark, Germany, Switzerland, Holland etc. I met a girl from Singapore and France the first day and had an amazing time together. Of course each day, new, wonderful friends joined in, who I believe will really stay friends in the future. From this group, now only me and my friend Mike is left. I go with him on a bike to discover the island and we hang out a lot. He designs gardens, which for me seems to be one of the most amazing professions. When we go somewhere, he doesn’t take photos, but draws sketches and paints them with color. Really cool paintings! He believes if you can write, than you can draw as well! I hope, I will try :). Mindy, the girl from Singapore and Caroline are both really funny, honest and natural. I had nice chats with them, like with friends back home. Girls are really similar no matter where they come from:). I met really special people here, like one of them makes underwater films of the seas and the oceans. With these beautiful films he draws attention and raises awareness to the animals of the Ocean. But I have met a sex therapist or a key account manager here as well. People are from all professions and age groups.
One thing is for sure, regardless where they come from, they face the same challenges in life. Bad marriages, cheating with the best friend or even family member, sickness, unable to decide and a whole bunch of unanswered questions. Am I at the right place? Do I do the right job? Am I on the right path? Should I break up or try harder to save a relationship? How can I love myself more? What if love distracts me from what I like? How could I relax and let go more? You can see it on some people even here, it’s hard for them to relax, probably because of their work or private life back home. They nervously look at their watches when we leave back from the restaurant or just don’t take time to do fun stuff and enjoy. Sometimes it’s hard to let go of thoughts and things. I know.
Most of the teachers travel and teach yoga in such beautiful places. They are really determined, full of life energy and knowledge. One of them just left for India, to the mountains. He was one of the most knowledgeable teachers here, with a really special energy, he is great. The other teacher is one of the most energetic woman I have ever met, I like how she involves a little dance and feminine moves to yoga. The teacher, that just arrived, is the funniest person. You always laugh when you are around him. He is a free spirit, thinks totally different, which is great. Another lovely teacher left her lawyer career to do yoga.
Me, personally haven’t been so happy and relaxed for a long time. I noticed I don’t over think things here, I am just enjoying being here. This is really paradise! The beach is a few steps from my bungalow, I have a hammock on my porch, beautiful garden with colorful flowers. In the morning I walk on the beach to see the sunrise. I can walk quite a while as the water moves back because of the tide, later it’s back, than going far again. There is a Thai restaurant near by which has the most amazing view of the bay. It’s full moon now, so it lights the bay beautifully.
We have dinner together every evening, sometimes it’s just a couple of people, but yesterday it was a group of 15. We went to this Italian place, where you can have the best thin crust pizza and a glass of red wine. Since this island is mainly Muslim, you can’t really find alcohol in shops or restaurants. Not that I am into drinking at a yoga retreat :).
I wake up at 6.20 to walk to the beach to watch the sunrise over the beautiful karts mountains and watch this guy doing tai chi every morning, then head to meditation class from 7.00, then 2 hours of yoga, 2!!!:) After that we eat breakfast. A lot and unfortunately not only fruits.
The morning classes are usually more dynamic, I really love them. I am so much better at paying attention to my body now. I love that there is music during class. We even had reggae yoga, with Bob Marley songs. In the afternoon we are free to do anything. We either take a scooter to one of the beaches or just hang out around the retreat. Today I am on my porch, writing the blog, as I got a bit sun burnt yesterday. Second class starts at 16.30, it lasts 1, 5 hours. Usually we do Yin yoga, which is really relaxing as you stay in the asana for 3-4 minutes. I head out to the beach right after yoga, to lie in the warm sand and just look at the sky, the clouds, the birds. I thought peace like this does not exist. I feel so relaxed and grateful here.
Then a quick shower and we meet the team at 19.30 for a Thai meal or pizza. I always have someone else by my side at the table, so it’s very interesting to hear about lives, stories and tell yours as well. I love it, you can learn a lot!
Now I feel that yoga and meditation will be a part of my life. It’s not only good for my body, but for my soul. I enjoy every posture, even when I could cry of pain or discomfort. You really are there, as you need to focus on keeping the asana. This tropical atmosphere gives something very unique to the feeling.
The sickness and yoga made me realize how important it is that we take great care of our bodies. Day by day it’s really working hard to make it possible for us to live, our legs, eyes, hand work all the time. How can we dislike our body when it’s not perfect or sick if it is the one that gives us the possibility to be? I believe we have a body and a soul and they are harmonized during life here. They have to be best friends. We must fall in love with ourselves and love „me” unconditionally, otherwise we will never find peace fully. If you love and trust yourself, you trust the world and your future as well. You don’t hurt or blame yourself than. You are safe and more happiness comes into your life. So our most important goal is to fall in love with ourselves! We can all do it and miracles will come!
Now it’s time to go back to Bangkok! Ildi, my friend will be joining me soon, can’t wait to meet her again! I wish all my loved ones, friends and family would join just for a couple of days :).
XOXO: Sophie
C’est un véritable plaisir de visiter ce post